A TRANSZGENERÁCIÓS TRAUMA TÖBB GENERÁCIÓT ÉRINT

Családunk múltbeli traumái – akár tudattalanul is – hatással lehetnek a jelenlegi életünkre. A transzgenerációs trauma azt jelenti, hogy az előző generációk megélt traumái (például háborúk, üldöztetés, családon belüli erőszak, veszteségek) nemcsak a közvetlen érintettekre, hanem a leszármazottaikra is hatással vannak.

Ezek a hatások nemcsak a tudatos emlékek vagy elbeszélések révén adódhatnak át, hanem gyakran nem verbális úton, vagyis: viselkedési mintázatokon, érzelmi reakciókon, családi narratívákon és akár biológiai mechanizmusok útján is.

BÁRKIT ÉRINTHET

A transzgenerációs trauma következtében a leszármazottak olyan érzelmi és viselkedési problémákkal küzdhetnek, amelyeknek a gyökerei nem feltétlenül a saját életükben keresendők, hanem a családi múltban. A múltból hozott terheket például szorongás, önbizalomhiány, kapcsolati nehézségek vagy ismétlődő élethelyzetek jelezhetik. A transzgenerációs trauma bárkit érinthet, aki olyan családi háttérből származik, ahol jelentős traumatikus események történtek.

TÖBBFÉLEKÉPPEN ÖRÖKÖLHETŐ

A transzgenerációs trauma öröklődésének folyamata többféle módon történhet, és pszichológiai, szociális, valamint biológiai mechanizmusok egyaránt szerepet játszanak benne. Az öröklés nem feltétlenül tudatos vagy szándékos, hanem gyakran rejtett mintázatok, érzelmi hatások és viselkedési sémák útján zajlik.

Ha egy szülő vagy nagyszülő nem beszél a múltbeli traumájáról, de érzelmileg mégis hordozza azt (például szorongás, depresszió vagy indokolatlan félelmek formájában), a gyermek érzékeli ezt, és sajátjaként viheti tovább. Ezt a kimondatlan fájdalom jelenléteként definiáljuk. Sokszor a trauma körüli csend, elhallgatás vagy kimondatlan családi titkok is hatnak a következő generációkra. A gyerekek érzik a feszültséget, de nem értik az okát, így saját maguk kezdik kitölteni a „hiányzó részeket” – gyakran téves következtetések alapján. A helytelen kommunikációs mintákból fakadó elhallgatások generálják ezt a típusú öröklést.

A CSALÁDI MINTÁKAT VISSZÜK TOVÁBB

A családi viselkedési mintázatok és érzelmi reakciók sokszor automatikusan továbböröklődnek. A szülők, nagyszülők viselkedése mintaként szolgál a gyermekek számára, így az ő viselkedési mintáit a gyermek a következő generációban továbbviszi, és akár tovább is adhatja. Például egy háborús trauma miatt állandóan szorongó nagyszülő olyan nevelési stílust alakíthat ki, amely a félelem és bizonytalanság érzetét adja tovább az unokáknak.

A családban továbbadott történetek – akár kimondott, akár kimondatlan formában – formálják az önmagunkról és a világról alkotott képünket. Ha például egy család generációkon át az „áldozat szerep” narratíváját adja tovább, akkor a leszármazottak is hajlamosak lehetnek ezt a mintázatot követni. Érdekes, hogy a trauma hatására epigenetikai változásokat is megfigyelhetünk. Megváltozhatnak például egyes, a stresszreakciókért felelős gének, de módosulhatnak a kortizolszint szabályozásáért felelős gének is, ami miatt az utódok fokozott stresszérzékenységet mutathatnak. Nem beszélve arról, hogy egy traumatizált szülő idegrendszeri és hormonális állapota (pl. krónikus stressz, szorongás) is hatással lehet a gyermek fejlődésére – akár már a terhesség alatt is.

A cikk Petkó Györgyi  pszichológus együttműködésével készült.

TOVÁBBI CIKKEK A TÉMÁBAN:

A mindfulness alapja egy 2500 éves buddhista meditációs technika

A csoportos terápia növeli az önbecsülést

Amikor az idea győz a valóság felett

Mi a különbség a mindfulness és a meditáció között?