A RADIOLÓGIA A MODERN ORVOSTUDOMÁNY ALAPPILLÉRE

Kétféle ember van. Az egyik, aki azért megy radiológushoz, mert a kezelőorvosa elküldi. A másik, aki megelőző célzattal, bizonyos időközönként vesz részt például egy-egy ultrahangos vizsgálaton vagy röntgenen. Ebbe az utóbbi kategóriába tartozik egyébként a középkorú nők nagy része is, akik évente-kétévente mennek el mellrák szűrésre. De mivel foglalkozik pontosan a radiológia? Dr. Szalontai László, a Swiss Prémium Egészségközpont radiológusa beavatott minket a részletekbe.

A radiológia egy átfogó kifejezés. Minden olyan képalkotó módszer ennek az orvosi területnek az ernyője alá tartozik, ami a szerveink állapotára nyújt betekintést, vagyis a szervezetünkről ad egy képet a vizsgálóorvosnak anélkül, hogy megbontaná a bőr integritását. Ami azt jelenti, hogy mindehhez egy fia seb nem sok, annyit sem kell ejteni az emberen, nincs szükség hozzá se szikére, se varratokra. Szerencsére.

A RADIOLÓGUS ÁTLÁTJA A KÁOSZT

Ahhoz, hogy valaki szakorvossá váljon, a hat évig tartó általános orvosi képzést követően újabb öt év radiológus szakirányú képzésben kell részt vennie. Ez a négy főbb orvosi egyetem egyikének szervezésében és ellenőrzésével történik. Emellett még opcionálisan teljesíthető az európai szakvizsga is, ami az elmúlt években egyre népszerűbb az orvosok között.

A radiológus végzi el és felügyeli a képalkotó vizsgálatokat. Ő az, aki értelmezi a felvételeket, de az is ő, aki a leletezést csinálja. Szakértelme nélkül a gépek által elkészített fotósorozat nem más, mint egy egészségügyi szaktudás nélküli átlagember számára értelmezhetetlen képhalmaz. Feladatai közé tartozik még az egyes vizsgálatok előnyeinek vagy épp hátrányainak összefoglalása, valamint az ezzel kapcsolatos, orvosoknak és pácienseiknek adott teljes körű tájékoztatás is. Célja, hogy mindig a klinikai kérdéshez igazítsa a legmegfelelőbb képalkotó vizsgálatokat, egyaránt szem előtt tartva a páciens igényeit és egészségügyi állapotát is.

A RÖNTGEN ÉS A TÖBBIEK

A radiológia főbb vizsgálómódszerei a röntgen, az ultrahang, a computer tomografia (CT), illetve a mágneses rezonancia képalkotás (MRI). A röntgen vizsgálatok csoportjába tartozik a röntgen átvilágítás (fluoroscopia), és a mammográfiás vizsgálat is. A CT vizsgálat szintén röntgen sugarakat használ a képalkotáshoz. Ami közös ezekben a vizsgálatokban, az az, hogy mindegyik ionizáló sugárzást használ. Ez pedig azt is jelenti, hogy a sugárzásnak (a dózistól és időtartalomtól függően) minimális egészségkárosító hatása van. A jó hír, hogy a sugárzás mennyiségét mindig úgy állítják be a szakemberek, hogy a szükséges lehető legkisebb mennyiség érje a szervezetünket.

Mi ez a szükséges mennyiség? Mennyi az annyi? Egy mellkas röntgenhez képest egy mellkasi CT vizsgálat elvégzéséhez nagyjából 70-szer nagyobb sugárdózis kell. Ezzel szemben az ultrahang - mint ahogy a nevében is benne van - magas frekvenciájú hangok segítségével, míg az MRI mágneses terek és hullámok segítségével alkot képet az emberi testről, így ezeknek semmilyen egészségkárosító hatása nincs.

Minden vizsgálati módszerhez alkalmazhatnak kontrasztanyagokat is, amelyek egyes körülírt eltérések megfestésével, a szövetek közti kontraszt növelésével segítik elő a leletező radiológus munkáját. Ahhoz, hogy biztosak legyenek benne, hogy az adott vizsgálathoz szükséges kontrasztanyag használata a beteg számára nem ártalmas, előfordulhat, hogy a kontrasztos CT vagy MRI előtt a kezelőorvos a pácienst különböző megelőző laborvizsgálatokra is elküldi.

A BORSÓ MEG A HÉJA

Gyakorlatilag nem ismerünk olyan orvosi területet, amelynek a diagnózis felállításához ne lenne szüksége valamilyen radiológiai képalkotó módszerre. A radiológusok a legszorosabban a belgyógyászokkal, sebészekkel, onkológusokkal, illetve ortopédus-traumatológus szakorvosokkal működnek együtt.

A cikk Dr. Szalontai Lászlónak, a Swiss Prémium Egészségközpont radiológus szakorvosának  az együttműködésével jött létre.

TOVÁBBI CIKKEK A TÉMÁBAN:

5 radiológiával kapcsolatos tévhit, amit sokan igaznak hisznek

Ülés helyett inkább álljunk

A porckopás népbetegség

Gyermekkori ortopédiai eltérések: sokszor fölöslegesen aggódunk