MIKOR CSERÉLŐDNEK LE A TEJFOGAK?


A tejfogak maradandó fogakra történő lecserélődése nagy dolog. Minden gyerek hatalmas izgalommal várja, hogy kiessen az első, és aztán a további 19 tejfog is. De milyen sorrendben kell kiesniük és pontosan milyen tünetekkel jár ez a folyamat? Dr. Takáts Zsuzsanna gyermekfogorvos mindent elmondott nekünk, amit erről a témáról tudni érdemes.

Az összesen húsz tejfog leváltása általában öt-hat éves kor környékén az alsó frontfogakkal kezdődik, majd velük párhuzamosan a felső frontfogak lazulnak és esnek ki.  A szájüregben mindkét oldalon jobbra és balra is öt-öt fogacska cserélődik le először, de menetközben (körülbelül hatéves korban) kinőnek mögéjük az első nagyőrlők is. Sokszor észre sem veszik a gyerekek, hogy lett egy új foguk, emiatt könnyen előfordulhat, hogy a fogmosás során ez a fog nem kap akkora figyelmet, mint a többi. Ezért sokszor ez szuvasodhat először.

A FOGCSERE SOKÁIG TART

A gyerekek frontfogai nyolc-kilenc éves korra cserélődnek le teljesen. Az oldalsó régióban található régi tejfogak egészen tizennégy éves korig is a szájban maradhatnak. Ez valójában a csontfejlődés állapotától függ: előfordulhat, hogy tizenegy éves korban már nincs tejfoga valakinek, de az is, hogy ezek a fogak egészen tizennégy éves korig állják a sarat.

A fogváltás sokszor kellemetlen. Duzzadt és fájdalmas az íny, emiatt nehézkes a fogmosás, ráadásul a gyerekek nem akarnak azon az oldalon rágni, amelyiken mozognak a fogaik. Mivel a fogtisztítás ilyenkor nem tökéletes, a lepedékesedés és a baktériumok elszaporodása miatt a szájban különféle gyulladások, például ínygyulladás léphetnek fel. A gyulladások, fertőzések egyenes következménye a szájszag. Ha azonban csak szájszaga van a gyereknek, az számos más dologra is utalhat. Okozhatja a bármilyen, a torokban elõforduló fertõzés, vagy fogkõ is.


A kiesett fogak helyén az íny még vérzik egy darabig, ez is ijesztő lehet a kicsiknek. Ha a tejfog valamilyen trauma, baleset következtében esett ki, akkor bizony a maradandó fogcsíra sérülésével is számolni kell. Ilyenkor minden esetben mutassuk meg a gyereket egy fogorvosnak. Akkor is a fogorvos a megoldás, ha a tejfog nem akar kiesni, hiszen előfordulhat, hogy ilyenkor csírahiányos foggal állunk szemben, és nincs maradandó fog a tejfog alatt.

A GYERMEKKORI FOGÁSZATI SZŰRÉSEK FONTOSAK

A gyermekfogászatok feladatai közé tartoznak az óvodákkal és iskolákkal közösen lebonyolított 6-12 hónapos általános fogászati szűrések. Ha ez valamilyen okból nem történik meg, akkor a szülőkre hárul a rendszeres fogászati kontroll megszervezése, de az ő felelősségük az is, hogy megtanítsák gyerekeiknek a fogápolás alapjait és figyelemmel kísérjék az új fogak helyzetét is.

MIRE JÓ A BARÁZDAZÁRÁS?

A fogorvosi szűréseken való részvételen sok esetben javasolni szokták a frissen áttört maradandó őrlőfogak barázdazárását. Ezeknek a fogaknak a felszíne barázdált,  egyenetlen, ráadásul a barázdák a fogak mélyében haladó csatornákban folytatódhatnak. Midezek mellett a szájüregben a gyerekek számára nehezen elérhető helyen helyezkednek el, ezért a tisztításuk nehéz, és emiatt könnyen szuvasodásnak indulnak.

A barázdazárás során a fogak mélyedéseit egy speciális anyaggal töltik fel, így a fogak simábbak, könnyebben tisztíthatóak lesznek. Az egyébként fájdalommentes eljárást ép sértetlen fogakon alkalmazzák, azért, hogy a fogak sokáig védettek, egészségesek maradjanak.

Barázdazárás ide vagy oda, nem lehet elégszer mondani, hogy a napi két-háromszor történő fogmosás mennyire fontos. Dr. Takáts Zsuzsa szerint kisiskolás korig az a legcélravezetőbb, ha a szülő mossa meg a gyerek fogait. Miért? Mert a gyerek estére elfárad, és kezeinek finommotorikája alkalmatlanná válik a precíz fogmosásra. Ezen segíthet ugyan az elektromos fogkefe, de eleinte azt is csak szülői segítséggel érdemes használni. Ne legyünk hát restek, legalább annyira figyeljünk oda gyermekeink fogainak egészségére, mint a sajátjainkra! És ha szerencsénk van, később megköszönik majd nekünk.



A cikk Dr. Takáts Zsuzsanna gyermekfogorvos együttműködésével készült.


TOVÁBBI CIKKEK A TÉMÁBAN: