A BENŐTT KÖRÖM HAJLAMOS A KIÚJULÁSRA


Nem is gondolnánk, milyen sokan küzdenek a benőtt körömmel. Folyamatosan fáj, a környéke állandóan be van gyulladva, ráadásul hetekig-hónapokig megmarad, és sebészi beavatkozás nélkül csak egyre rosszabb lesz a helyzet.

A benőtt köröm egy gyakran előforduló, makacs betegség, ami általában a nagylábujjon jelentkezik. Mi vezethet a kialakulásához? Az okok közt mindenképpen meg kell említeni az erre való hajlamot, de talán nagyobb a jelentősége a rosszul kivitelezett körömvágásnak, a túl szoros cipőnek, illetve a nem megfelelő láb higiénének. A betegség kortól függetlenül kialakulhat, a kamaszokat éppúgy érinti, mint az időseket.

Benőtt köröm esetén a külső, belső, esetleg mindkét körömszél is érintett lehet. Kezdetben csak a köröm sarkára lokalizálódó fájdalomból gondolhatjuk, hogy valami nem stimmel, később viszont az érintett körmszél mentén gyulladás, váladékozás és sarjszövet alakul ki.

A HELYES KÖRÖMVÁGÁS NAGYON FONTOS

A lábujjakon – ellentétben a kézzel, ahol lekerekítve vágjuk a körmöt – törekedni kell az egyenes körömvágásra. Miért fontos ez? Azért, mert  a lábujjakon a köröm mellett kifejezett lágyrész, bőrszövet foglal helyet. Ha a lekerekített körömvágással a körömsarkakat eltávolítjuk ennek a bőrszövetnek az útjából, akkor ez a puha lágyrész a helyébe türemkedik. Ezt követően, amikor a köröm ismét növekedésnek indul, már nem lesz helye megfelelően nőni, és a bőrrel való találkozásnak irritáció, gyulladás és sarjszövetképződés – úgynevezett vadhús – lesz a következménye. Ugyanez a helyzet áll elő akkor, amikor túl szoros cipőt hordunk: kevesebb hely marad a körömnek, nem tud normálisan nőni. A rossz lábhigiéné is a benőtt körömnek kedvez. Ha egész nap cipőben vagyunk és nem figyelünk oda arra, hogy zárt cipőviselést időnként nyitott, kényelmes papucs, lábszellőztetés váltsa föl, akkor bizony akaratunkon kívül is ideális környezetet biztosítunk a betegség kialakulásának, esetleg rosszabbodásának. A kórkép megelőzése érdekében tehát a köröm helyes (egyenes) vágása mellett, a lábak, lábujjak rendszeres tisztántartása, és a szoros cipő helyett megfelelő, szellős cipő viselését javasoljuk.

HOGYAN KEZELHETŐ?

Ha a betegség már kialakult, akkor nagy odafigyelés mellett megpróbálhatjuk otthon is kezelni. Tekintve hogy a köröm növekedése lassú folyamat, a javulásig, gyógyulásig hetek is eltelhetnek. Ami biztos, hogy a köröm sarkának kivágásával  – amivel egyébként ideiglenesen valóban szűnnek a panaszok, hiszen a köröm sarka nem nyomja az előtte tornyosuló bőrtömeget – még akkor sem oldódik meg a probléma, ha kis időre javul a helyzet. Amint a köröm növedésnek indul, ismét eléri a bőrt és kezdődik minden elölről. A megoldás a köröm útjából eltávolítani az odaboltosuló, gyulladt bőrtömeget. Kezdjük a kezelést azzal, hogy minden nap legalább egyszer kamillás forró vízbe áztatjuk a kérdéses bőrfelületet. Ez majd csökkenti a gyulladást. Az áztatást követően a vízben felpuhult bőr könyebben letolható a körömről, utat engedve ezzel a növekedésének. Ha ezt rendszeresen, akár naponta több alkalommal is megcsináljuk, akkor a köröm sarka előbb-utóbb túlnő a bőrön, ami ennek köszönhetően nem gyullad majd be.


MIKOR VAN SZÜKSÉG SEBÉSZETI BEAVATKOZÁSRA?

Ha néhány héten belül sem csillapodik, esetleg fokozódik a gyulladás, és szabad szemmel is jól látható vadhús nő a köröm mentén, úgy sebészi kimetszésre lehet szükség. A beavatkozás helyi vezetéses érzéstelenítésben történik. Ez gyakorlatilag néhány, a lábujj tövébe adott tűszúrást jelent. Ezt követően a beavatkozás fájdalommentes. A műtéttel legtöbbször a körömszélt keskenyítik, emelledt a gyulladt, megvastagodott sarjszövetet is kimetszik. A keletkező seb nagyjából egy hét alatt meggyógyul, de a betegség sajnos a műtéti beavatkozás után is hajlamos a kiújulásra.

A benőtt köröm nem összekeverendő a nagylábujj ízületi gyulladásával, az úgynevezett öregujj gyulladással, ami ugyan már csecsemőkorban is jelentkezhet, de sosem igényel műtéti megoldást.


A cikk Dr. Petrovics András együttműködésével készült.