FEJSÉRÜLÉS GYEREKEKNÉL: MIT CSINÁLJUNK, MIKOR HÍVJUNK MENTŐT?


A fejet érintő sérüléseket érdemes komolyan venni. Az első, és talán a legfontosabb teendő ilyenkor a sérült tudatállapotának felmérése. Ha eszméleténél van, könnyebb a dolgunk, hiszen tudunk vele kommunikálni, és a kérdéseinkre kapott válaszok kapcsán könnyebben eldönthető, hogy gyanakodjunk-e agyrázkódásra, vagy fölösleges aggódnunk. Ha a beteg eszméletlen, akkor nehezebb felmérni a sérülés súlyosságát.

Ha a gyermek felsírt, az ennél a sérüléstípusnál jó jel. Az is jó jel, ha ezt követően gyorsan megnyugszik és a szokásos módon folytatja a játékot. Bágyadtság, aluszékonyság, hányinger, hányás, zavartság, viselkedésváltozás esetén viszont indokolt lehet az orvosi vizsgálat. Ha a gyermek eszméletlen, akkor – amennyiben biztosak vagyunk benne, hogy mozgatható a gyerek, vagyis tudjuk, hogy nincs komolyabb gerinc- vagy belszervi sérülése – a mentőhívás mellett a stabil oldalfektetés elvégézése a legfontosabb. Miért? Mert a stabil oldalfekvés egy esetleges hányás esetén szabad légutat biztosít. Természetesen ebben a helyzetben is figyelni kell arra, hogy a kis betegnek van-e pulzusa, és rendesen veszi-e a levegőt (légzés- és keringésellenőrzés). Ez egészen addig a felnőtt dolga, amíg a mentőegység meg nem érkezik.

MILYEN ESETEKBEN HÍVJUNK MENTŐT?

Gyerekeknél nagyon gyakori a fejsérülés, hiszen a testükhöz viszonyítva a kisgyermek feje arányaiban nagyobb (úgy hívjuk ezt, hogy fejnehezek), így esésnél ez a testrészük gyakran sérül. Ezekben az esetekben a fejen seb és duzzanat is keletkezhet, a gyereknek lehet agyrázkódása, és nagyon ritkán komolyabb belső agysérülés is előfordulhat. A legtöbb sérülés azonban banális fejsérülés, ami se mentőhívást, sem orvosi vizsgálatot nem igényel. Ha mégis mentőkre van szükség, bízzunk a szakértelmükben! A mentősök tapasztaltak: a legtöbbször - mire a beteghez érnek- már rengeteg információt gyűjtöttek a hozzátartozóktól a sérült testhelyezetével (fekszik, mozdulatlan, jó benyomást keltő),  tudatállapotával kapcsolatban. Hogy pontosan miből áll majd az ellátás, az nagyban függ a sérülés súlyosságától, észlelt tudatállapottól, esetleges társsérülésektől, vérző sebektől.

MIRE FIGYELJÜNK?MIT KÉRDEZ AZ ORVOS?


#1
Volt a gyereknek eszméletvesztése?
#2
Hányt?
#3 Felsírt a sérülést követően?
#4 Milyen a kedélyállapota, ébersége a sérülés óta?

A fejsebhez csak ritkán társul koponyasérülés vagy agyrázkódás, mert a sebet általában egy kiálló, esetleg éles tárgy okozza. Mivel a fej- és arcbőr nagyon gazdagon erezett, ezért egy mindössze néhány milliméteres seb is nagyon tud vérezni.


HOGYAN KEZELJÜK A VÉRZÉST?

Ha erős vérzést észlelünk a hajas fejbőrön, alkalmazzunk nyomókötést (például mullappal, gézzel, vagy egy tiszta törölköző segítségével). Ezekben az esetekben az esetleges további fejsérülésből fakadó eltérések érdekében mindenképpen lássa orvos a beteget! A hajas fejbőr sebeinél számíthatunk a seb körüli terület leborotválására is, mivel így látható el megfelelően a seb. Ne aggódjunk, általában csak egy kis területet kell megtisztítani a hajtól, ami ráadásul viszonylag gyorsan visszanő majd. Ami a seb ellátását illeti, méretétől függően szóbajöhet sebvarrás, szövetragasztóval való sebillessztés, vagy csak fedőkötés is.


A FEJSÉRÜLÉSEK TÍPUSAI


A fejsérüléseket sokféleképpen lehet osztályozni.

A fejet érheti ütés, így keletkezhet zúzódás, horzsolás, vagy seb. A fejet ért ütés ezenkívül okozhat agyrázkódást is, amely során az agy nekiütközik a koponyacsontnak és visszafordítható sérüléseket szenved.

A koponyacsont törések érinthetik a koponya boltozatát, az arckoponyát, de akár a koponyaalapra is terjedhetnek. A törések ezenkívül lehetnek vonalasak, darabosak; lehetnek elmozdulás nélküliek, vagy járhatnak elmozdulással.

A koponyatörés okozhat érsérülést az agyállomány felszínén, amely súlyos, úgynevezett koponyaűri vérzések forrása lehet. Ritkán koponyatörés nélkül is bekövetkezhet agyállományi vérzés.

Természetesen a fenti sérülések mindenféle kombinációja is előfordulhat.


HASZNOSNAK TALÁLTA
EGÉSZSÉGÜGYI ROVATUNKAT?



A cikk Dr. Petrovics András együttműködésével készült.