MI MINDENÉRT FELEL A MÁJ?

A máj az anyagcsere egyik legfontosabb központja. Számos, szervezetünk számára fontos építőelem termelésében vesz részt, a vese mellett a másik fő kiválasztószervünk.

A máj döntően a jobb oldali rekeszizom alatt helyezkedik el a hasüregben, de kis részben átnyúlik a rekeszkupola bal oldalára. Tömege mintegy másfél kilogramm. A máj termeli az azt az epét is, amit egyébként az epehólyag tárol, és az emésztés során a bélbe kerül, hogy ott segítse a zsírok emésztését, felszívódását.

HA ANYAGCSERE, AKKOR MÁJ

Miért? Mert ez a szervünk lényegében minden anyagcserefolyamatban részt vesz. Szabályozza a szénhidrátanyagcserét, szerepet játszik a normál vércukorszint fenntartásában, felelős a szénhidrátok glikogén formájában történő raktározásában. Részt vesz a zsírok anyagcseréjében is, legyen szó akár a koleszterin előállításáról, akár a zsírsavak felépítéséről vagy lebontásáról. Szerepe a fehérjeanyagcserében is kiemelkedő, ugyanis azok felépítéséért, és lebontásáért a máj felel. Így például a véralvadásban szerepet játszó véralvadási faktorokat is a máj termeli. A máj termeli az epesavakat és ő aktiválja először a D-vitamint is. A vörösvértestek lebontásában is nagyon fontos szerepet játszik, gondoljunk csak a bilirubin termelésre, amiért szintén a máj felel. A keletkezett bilirubin adja az epe sárgás színét.

HIBA A GÉPEZETBEN

A máj megbetegedései során a fenti funkciók valamilyen módon és mértékben sérülnek. A máj elégtelen működésére sok laboratóriumi paraméter utalhat. A felhalmozódó és nem kiválasztódott bilirubin a bőrt sárgára színezi. A máj keringésének romlása, a fehérjék termelésének elmaradása hasi folyadék felhalmozódásához vezet. A véralvadásban részt vevő fehérjék csökkent termelődése vérzékenységet okoz, a felhalmozódó méreganyagok tudatzavart, illetve akár kóma kialakulását is okozhatják.

AZ ALKOHOL ÖL

A májat érintő megbetegedések a teljesség igénye nélkül lehetnek fertőzéses eredetűek, vagy állhatnak különböző anyagcserebetegségek is a háttérben. Ezek mellett a szervezetet érintő immunbetegségek is hatással lehetnek ennek a szervnek a működésére. Magyarországon az az alkohol okozta májbetegségek száma igen jelentős, rengeteg ember veszíti életét emiatt az életmód miatt. Jó, ha tudjuk, hogy már napi 80-160 gramm alkohol is májzsugorodáshoz vezet, ha rendszeresen fogyasztjuk.

Az alkohol lebontása során olyan káros anyagok, úgynevezett szabadgyökök termelődnek, melyek a sejtek energiatermelését károsítják. Ez pedig bizony a májsejtek elhalásához vezet, fokozatosan csökkentve a normál máj funkcióit. Az úgynevezett zsírmáj nemcsak az alkoholfogyasztáshoz társulhat, hanem a nem megfelelő életmód, táplálkozás is eredményezheti ezt az állapotot. A nem alkoholos zsírmáj egyre gyakoribb, a fejlett országokban mintegy harminc százalékra tehető az előfordulása, és ami talán ennél is aggasztóbb, hogy egyre több gyermeknél is kialakul.  Kialakulásában a cukorbetegségnek, magas koleszterinszintnek és az elhízásnak is döntő szerepe van.

HEPATITIS A ÉS C

A vírusos májgyulladások esetén nagyon fontos azok típusainak meghatározása. A májgyulladást okozó A vírus az esetek legnagyobb részében minimális tünetekkel zajlik, míg a C krónikus gyulladást okoz, és jelentősen fokozza a májzsugorodás, májrák kialakulásának rizikóját is. Szerencsére az utóbbi évtizedekben sokkal gazdagabb lett a kezelési lehetőségek tárháza. Az elmúlt évek modern eszköztárának köszönhetően a hepatitis C vírus sokkal jobban kezelhető, ennek hála napjainkban a betegek nagy százalékát meg lehet gyógyítani.

HIBÁS GÉNEK

A májnak vannak úgynevezett genetikai betegségei is, amik a DNS-ben található adott gén hibás működéséhez köthetőek.  Így alakul ki a fokozott vasraktározással járó hemokromatózis és a réz anyagcsere zavara, a Wilson-kór. Mivel a máj a gyógyszerek lebontásában kiemelt szerepet játszik, így természetesen a májkárosodás hátterében különböző gyógyszerek szedése is állhat. Ezért májbetegség esetén fontos figyelni a különböző gyógyszerek lebontásának esetleges lassulására is.

A máj hatalmas regenerációra képes, azonban a kötőszövetesen átépült máj funkciói már végérvényesen károsodtak. A megelőzés itt is nagyon fontos. A rendszeres testmozgás, a megfelelő, nemcsak zsírban, de szénhidrátban is szegény étrend, a felesleges gyógyszerszedés kerülése és a mértéktartó alkoholfogyasztás mind-mind hozzásegítenek minket májunk egészséges működésének megőrzéséhez.


A cikk Dr. Kálmán Éva  belgyógyász-nefrológus együttműködésével készült.