MI A KAPCSOLAT A BÁRÁNYHIMLŐ ÉS AZ ÖVSÖMÖR KÖZÖTT?

A bárányhimlő, vagy másnéven varicella az egyik leggyakoribb és legfertőzőbb gyermekbetegség. Kórokozója, a a HHV-3 vírus légúti cseppfertőzéssel jut a szervezetbe. Ez a vírus okozza az övsömört is.

Kevesen tudják, de az övsömör és a bárányhimlő közötti összefüggést először Bókay János ismerte fel, 1928-ban. A bárányhimlő mögött a varicella-zoster herpeszvírus, vagy más néven HHV-3 áll. A betegség főként a 3-10 éves korosztályt érinti, lappangási ideje 12-21 nap.

A TÜNETEK RÖVID IDŐN BELÜL ROSSZABBODNAK

A bárányhimlő lappangási ideje két-három hét, kezdeti tüneteit (fejfájás, hőemelkedés, láz) nagyon gyorsan követik a testszerte felbukkanó vörös foltok, kiütések, amelyekből pár óra alatt göbcsék, majd hólyagok képződnek. Az egyébként viszkető hólyagok belseje néhány nap alatt zavarossá, gennyessé válik, ezután a közepe megszárad, pörkösödik, majd leválik és meggyógyul. A képződött pörkök helyén apró kis hegek lehetnek.

A hólyagok pörkösödését követően a betegség már nem fertőz, addig viszont nagyon is, ezért nem ritka, hogy hiába minden óvintézkedés, a család többi tagja is beteg lesz.

Szerencsére a betegség 3-4 hét alatt spontán gyógyul.

A kezelés általában egyszerű: kezdetben lázcsillapítás, a hólyagok leszárítása érdekében rendszeres fertőtlenítő ecsetelés, majd a pörkösödést követően a gyermek bőrének hidratálása, nyugtató krémmel kenegetése.  Viszketést csökkentő gyógyszerek, így például szájon át szedhető antihisztaminok is használhatók. Ha másodlagos bakteriális fertőzés alakul ki, az orvosok antibiotikumos kezelést alkalmaznak.

A SZÖVŐDMÉNYEK VÁLTOZATOSAK

A bárányhimlő a bőrtüneteken túl szemészeti és neurológiai tüneteket is okozhat. Legtöbb esetben azonban a szövődmények bakteriális fertőzések okozta gyulladások valamelyik szerven, bőrön vagy akár a vérben is. Ha a megbetegedés ideje alatt gyengébb volt az immunrendszer, akkor fokozottabban veszélyeztetett az ember. A komplikációk eltérő súlyosságúak lehetnek, és nem minden szövődmény szorul kórházi ellátásra, de gyanú esetén mindenképpen tanácsos szakorvossal konzultálni.

Jó hír, hogy a bárányhímlő megelőzhető, 2019 szeptemberétől 13-16 hónapos korban kötelező ellene a védőoltás.

A BÁRÁNYHIMLŐ A MAGZATOKRA IS VESZÉLYES

congenitalis varicella szindróma a betegségnek egy,  a magzatokra veszélyes formája.

A bárányhimlő a terhesség első három hónapjában a legveszélyesebb a magzatra, mert ekkor vetéléshez vezethet a megfertőződés. Ha a kismama a terhesség első vagy második trimeszterében (5-24 hét) megfertőződik, ez a magzatra is hatással lehet. Ez idő után a magzati károsodás kockázata folyamatosan csökken, de a várandós anya egészségét továbbra is veszélyezteti.

HA A HERPESZVÍRUS NEM PUSZTUL EL TELJESEN

A varicella fertőzést okozó HHV3  az övsömör kórokozója is.  Ha bárányhimlős fertőződés után a herpeszvírus nem pusztul el teljesen, hanem néhány idegdúcban megbújik, akkor hosszú évek vagy inkább évtizedek után övsömör formájában újra megjelenhet. A vírus tehát nem cseppfertőzéssel, hanem direkt úton jelentkezik, vagy a provírus aktiválódik valamilyen trauma, stressz, vagy immunszuppresszió hatására, jellemzően felnőtt korban, amikor az immunrendszer már meggyengült.


Az övsömör legelső tünete, hogy az érintett bőrterületen, a látható tünet, vagyis a hólyagok megjelenése előtt néhány nappal heves fájdalom jelentkezik. Emellett az általános rossz közérzet, a láz, és a regionális nyirokcsomók megnagyobbodása is a tünetek részét képezi. Néhány nappal később az érintett területen vörös foltok, ezeken 1-3 miliméter átmérőjű, csoportokban elhelyezkedő hólyagocskák jelennek meg. Legtöbbször a törzsön, és szinte mindig féloldalt fordulnak elő, de ritkábban megjelenhetnek más testrészen is, azon idegpálya mentén, aminek a gerincvelői érzőidegdúcában a megbújt vírusok aktivizálódnak.

A fájdalom után jelentkező hólyagok az ajakherpeszhez hasonlóan néznek ki. Megfelelő kezelés esetén 2-3 hét alatt nyom nélkül meggyógyulnak, de a betegség után évekig is elhúzódó fájdalom maradhat, ezért ezekben az esetekben a szakorvosok B vitamin komplex és gyulladáscsökkentő szedését javasolják.


A cikk a Bethesda Gyermekkórház gyermekbőrgyógyásza, Dr. Csitos Ágnes együttműködésével készült.