A VETÉLÉS UTÁN IS MARADHATNAK A TERHESSÉGI TÜNETEK

Becslések szerint a fogamzásoknak több mint a fele vetéléssel végződik. A legtöbbször ki sem derül, hogy erről van szó, a nők csupán annyit vesznek észre, hogy a menstruációs ciklusuk néhány napot késik. A spontán vetélések kockázata a szülők életkorával párhuzamosan növekszik.

A felismert terhességek körülbelül tizenöt-húsz százaléka spontán vetéléssel fejeződik be. A vetélések nagy része (hetven-nyolcvan százalék) az első trimeszterben zajlik le. Az ilyenkor bekövetkező vetélések leggyakoribb kiváltó okai a magzati kromoszóma-rendellenességek. A fogamzás elmaradásának háttérében állhatnak még a méh veleszületett, vagy szerzett anatómia rendellenességei, hormonális zavarok, fertőzések, toxikus ártalmak, valamint immunológiai és genetikai defektusok is. Jó, ha tudjuk azonban, hogy a spontán vetélések okait a legtöbb esetben nem sikerül felderíteni.

A terhesség megtartásában nagyon fontos szerepe van az életkornak, hiszen ennek a növekedésével párhuzamosan a vetélés esélye is növekszik. Ha egészségesen táplálkozunk, kerüljük a toxikus ártalmakat, fertőzéseket, és betegségeinket időben felismerik és kezelik, ezekkel mind hozzájárunk ahhoz, hogy a terhességünk ne vetéléssel végződjön

A VETÉLÉS TÍPUSAI

A terhesség megszakadását a betöltött 24. terhességi hét előtt nevezzük spontán vetélésnek. Ha a terhesség első tizenkét hetében történik az esemény, korai vetélésről, ha a második trimeszterben - a terhesség 12. és 24. hete között - késői vetélésről beszélünk. Ha a terhességi kor nem állapítható meg, akkor az 500 gramm alatti vagy 30 centiméternél kisebb, életjelenséget nem mutató magzat esetén állapítható meg a vetélés ténye.


A vetélés lefolyásának a stádiumai szerint megkülönböztetünk fenyegető vetélést, kezdődő vetélést, befejezetlen vetélést és befejezett vetélést.
Fenyegető vetélés: Kevés vérzés és alhasi görcsölés jellemző, a méhszáj zárt. A terhesség 20. hetéig a terhesek húsz-huszonöt százalékban jelentkezhetnek ezek a panaszok. Ilyenkor a terhességnek nagyjából ugyanannyi esélye van folytatódni, mint megszakadni.
Kezdődő vetélés: Tünetei az előbb felsoroltakkal azonosak, de kifejezettebbek. A méhszáj nyitva van. Ebben a stádiumban a vetélés általában feltartóztathatatlan.
Befejezetlen vetélés: Ebben az esetben a vetélés már megtörtént, de a méh ürege nem tud teljesen kiürülni. Ekkor egy kisebb műtétre - úgynevezett műszeres befejezésre – van szükség, melynek során kiürítik a méh üregét.
Befejezett vetélés: Ennek során a méh ürege teljesen ki tud ürülni. A kiürülés tényét hüvelyi ultrahanggal ellenőrzik.
Abbamaradt vetélés: Amennyiben a terhesség bármilyen okból elhal, de a vetélés nem indul meg, abbamaradt vetélésről (missed abortion) beszélünk.
Habituális vetélés: Két vagy több egymást követő spontán vetélés esetén szokványos (habituális) vetélésről van szó. Gyakorisága egy-négy százalék.



Mivel a spontán vetélések hátterében leggyakrabban kromoszóma-rendellenességek állnak, ezért a vetélés megelőzésére nem létezik biztos módszer. Amennyiben ismétlődő vetélésekről van szó, és a kivizsgálás során sikerül kideríteni, miért történnek, akkor – ideális esetben – kezelésükkel csökkenthető vagy megakadályozható a következő vetélés.

Egy spontán vetélést követően nincs szükség speciális kivizsgálásra. Nagy valószínűséggel véletlen esemény, ami nem fog megismétlődni. Más a helyzet, ha két vagy több vetélésről van szó az anamnézisben, ebben az esetben már indokolt a kivizsgálás. Miért? Mert két megelőző vetélés után huszonnégy százalék, három után harminc százalék, míg négy vetélést követően már negyven százalék annak a valószínűsége, hogy a következő terhesség sem lesz sikeres.

VETÉLÉS ÉS TERHESSÉGI TÜNETEK 

Bár a vetélést követően is megmaradhatnak a terhességi tünetek, az azonban változó, hogy ki mennyi ideig tapasztalja ezeket. Sok tünetért a terhesség alatti hormonális változások felelősek. A vetélés után ezeknek a hormonszinteknek a terhesség előtti állapothoz való visszaállása nem egyik napról a másikra történik.

A folyamatot egyébként befolyásolhatja a lelkiállapot is. Sőt. A terhesség elvesztésével járó teher akár még fel is erősítheti a tüneteket. Ha nem szűnnek meg, orvosi, pszichológusi segítségre is szükség lehet.

A terhesség ismert jeleinek hirtelen megszűnése mögött abbamaradt vetélés is előfordulhat, ezért ilyenkor, hogy megnyugodjunk, az eseményt követően érdemes lehet elmenni egy kontroll nőgyógyászati vizsgálatra is.

Sokáig azt gondolták, hogy a vetélés után hagyni kell időt a méh és méhnyálkahártya regenerálódására és ezért néhány hónapig valamilyen fogamzásgátlási módszert javasoltak. Azonban több kutatás is igazolta, hogy nem szükséges a várakozás. Nem jelent kockázatot, ha vetélés után azonnal próbálkozunk a teherbeeséssel.

HA A VETÉLÉS ISMÉTLŐDIK

Ha a vetélés ismétlődik, komplett kivizsgálásra van szükség. A nőgyógyászati vizsgálat mellett a kezelőorvos kérhet általános laboratóriumi vizsgálatot, ellenőrizheti a hormonszinteket, megnézheti, nem áll-e valamilyen fertőzés a probléma hátterében. A teljesség igénye nélkül szükség lehet még immunológiai és genetikai vizsgálatokra, a méh anatómiai rendellenességeit kimutató vizsgálatokra, esetleges véralvadási zavarok fennállásának ellenőrzésére és a partner andrológiai vizsgálatára is.

Amennyiben komplett vetélésről beszélünk – amikor a méh ürege a vetélés során teljes mértékben ki tud ürülni –, akkor nagy valószínűséggel nem lesz komplikáció.  Ha inkomplett vetélésről van szó, akkor mindenképpen szükség lesz egy nőgyógyászati kisműtétre, mivel ilyenkor a méh ürege ürül ki teljesen, ezért a bennmaradt terhességi szövetek miatt elhúzódó, bő vérzés, fertőzés jöhet létre. Ha a második trimeszterben történik a vetélés, ez az a műtét, amelyet mindenképpen elvégeznek. Az abbamaradt vetélés befejezése is mindig műtéttel végződik, hiszen ilyenkor a terhesség elhal ugyan, de a vetélés nem indul meg.

Ami pedig a kockázatokat illeti, fertőzések akár a spontán lezajlott, akár a műszeresen befejezett vetélések után is kialakulhatnak, és nem csak akkor, ha a terhességből szövetrészek maradtak vissza.
A műszeresen befejezett vetélések után (néha a vetélés követő makacs méhfertőzések után) nagyon ritkán előfordulhat Asherman-szindróma is. Ennek során a méhüregében összenövések jönnek létre.

Amennyiben a vetélés után egy-két héttel a panaszok (vérzés, hasi görcsök) nem szűnnek meg, vagy visszatérnek, láz jelentkezik, mindenképpen érdemes újra felkeresni a nőgyógyászt!



A cikk a Swiss Prémium Egészségközpont szülész-nőgyógyász szakorvosának – Dr. Kis Éva – együttműködésével készült.

TOVÁBBI CIKKEK A TÉMÁBAN: