OCD: KÉNYSZERES GONDOLATOK ÉS KÉNYSZERES CSELEKVÉSEK CSAPDÁJÁBAN

Ki tudja, mi az az kényszerbetegség? A szakirodalom által csak rögeszmés–kényszeres (obszesszív-kompulzív) betegségnek nevezett tünetegyüttes gyermek- és felnőttkorban egyaránt előforduló, krónikus, többnyire hullámzó lefolyást mutató neuropszichiátriai kórkép. A Bethesda Gyermekkórház klinikai szakpszichológusa és neuropszichológusa, Szegleti Gabriella a gyermekkori OCD-ről beszélt a premiumegeszseg.hu-nak.

A kényszerbetegség, vagy ahogyan az angolból (obsessive–compulsive disorder) rövidítjük, OCD gyakorisága a gyermekpszichiáterhez forduló gyermekek körében néhány százalékra tehető. A betegséget a mindennapi életet jelentős mértékben megzavaró kényszergondolatok és kényszercselekvések fennállása jellemzi.

3-4 ÉVES KORBAN JELENTKEZHET ELŐSZÖR 

Előfordul, hogy a kisgyermekkorban jelentkező kényszergondolat vagy -cselekvés teljesen azonos tartalmú egy felnőtt betegnél jelentkezővel. Viszont minél fiatalabb a beteg, annál nehezebben fogalmazza meg ezeket a gondolatokat. Míg a 8 éves kor alatti gyerekek nem idegenkednek a kényszergondolatoktól és nyíltan beszámolnak róluk a szülőknek, addig az idősebbek már szégyellik és gyakran megpróbálják ezeket a környezetük előtt titkolni.

A kényszerbetegséget nem szabad összetévesztenünk a normál gyermeki fejlődéssel járó kényszeres-rituális viselkedési mintákkal, mint például a lefekvési rítusokkal vagy a babonás viselkedéssel. Ezek a gyermeki szokások vagy rítusok a gyerekek biztonság érzetét szolgálják, nem akadályozzák őket a mindennapi életvitelükben és nem okoznak számukra szenvedést. Sőt, ezek a szertartások a mindennapi élet fontos részét kell, hogy képezzék.

Gyakran mondjuk a szülőknek, hogy a kicsi gyerekek életkoruknál fogva kényszeresek, ez ad számukra biztonságot, de ez attól még nem betegség – tette hozzá Szegleti Gabriella.

A KIVÁLTÓ OKOK

Az OCD részben biológiai hajlamra vezethető vissza. Gyermekkoriban idegrendszeri problémák vagy genetikai adottságok miatt alakulhat ki. Képzeljük el, hogy egyes területek másként működnek a betegek agyában. Azokkal a funkciókkal van baj, melyek a nem kívánt gondolatokat, cselekvéseket állítják le másoknál. Természetesen mindenkinek eszébe jut néha olyan zavaró gondolat, amit soha nem osztana meg másokkal, de a legtöbb embernek sikerül ezeket elhessegetnie magától. A kényszerbetegek azonban képtelenek megszabadulni ezektől a késztetésektől, ráadásul sokszor szinte azt érzik, hogy már meg is tették ezeket.

Nagyon fontos, hogy megértsük, hogy a kényszergondolatok és a kényszercselekvések nem ugyanazt jelentik – hívta fel a figyelmet a tényre a klinikai szakpszichológus.

A kényszergondolat egy szorongató, feszültséget keltő elképzelés, az erre adott reakció, a kényszercselekvés pedig az, ami csökkenti a feszültséget. A betegség családokban halmozottan fordulhat elő, de ez nem azt jelenti, hogy maga a betegség, hanem inkább a betegségre való hajlam örökíthető. Az újabb kutatások a gyermekkori kényszerbetegség és a tic, illetve a hiperaktivitással is járó figyelemhiányos betegség közös genetikai gyökereit feltételezik. Az OCD-ben szenvedő gyermekek gyakran egyéb, társult pszichiátriai betegségek tüneteit is mutatják. Gyakran látunk náluk tanulási zavarokat, figyelemzavarral járó hiperaktivitást, tic-et, szociális fóbiát, pánikbetegséget vagy depressziót is.

OBSZESSZIÓK ÉS KOMPULZIÓK

A kényszergondolatok (obszessziók) kellemetlen, ostoba és zavaró érzések, gondolatok vagy gondolattöredékek, melyeket a beteg saját magától idegennek, akarata ellenére valónak tart és próbál küzdeni ellenük. A kényszercselekvések (kompulziók) olyan tevékenységek, cselekvések, cselekvéssorok, melyeket a betegek újra és újra, belső, és mégis idegenként átélt késztetés hatására hajtanak végre. Ha a beteg valamely akadályoztatás miatt nem tudja befejezni a cselekvéssort, elviselhetetlen érzése támadhat.  A kényszercselekvések gyakran a kényszergondolatok által keltett félelem elhárítását szolgálják.

Gyakran felmerül az emberekben, hogy vajon mi különbözteti meg az OCD-t a babonától. Van, hogy az utcán sétálva babonából nem lép valaki bizonyos kövekre. Vagy mindig megszámolja, hány lépcsőfokon kell még felmennie. Lehet, hogy akkor kényszerbeteg? Nem valószínű. Aki babonás, annak nem okoz különösebb kínokat a saját hóbortja, a kényszerbetegség azonban mindig szenvedéssel jár, és hátráltatja a korábban megszokott életvitelt. Emellett ráadásul rengeteg időt vesz igénybe.

Autizmussal élő gyermekeknél is megfigyelhető rituális-sztereotip viselkedés, ami számos hasonlóságot mutat a kényszerrel. A gyermekkori depresszió és egyéb szorongásos betegségek tünetei között is megtalálhatók a kényszertüneteket. Az elkülönítő diagnózisban a családi anamnézis, a tünetek megjelenésének és alakulásának pontos nyomon követése lehet segítségünkre.

KAPCSOLATI NEHÉZSÉGEK

A kényszerbetegség a gyermek viselkedését jellegzetes módon változtatja meg. A gyerekek többnyire tudatában vannak annak, hogy tüneteik a környezetük számára abnormálisnak, zavarónak tűnhetnek. Mivel maguk a tünetek rengeteg időt és energiát vesznek el a tőlük, így könnyedén előfordulhat, hogy az egyébként esetleg jól teljesítő gyermek lemarad az iskolai tanulmányaiban, fáradt, mert nehezen kerül ágyba, esetleg elkésik az iskolából mert nem tud reggel elindulni.

Mivel a gyerek érzi, hogy ő más, mint a többiek, az önértékelése is csökken, emellett a kortársakkal való kapcsolatai is nehézségekbe ütköznek. Megpróbálja eltitkolni a tüneteit, de mivel ez nem mindig sikerül, gyakran kinevetik. Sajnos ez csak növeli benne a feszültséget és visszahúzódásra való hajlamot.

A gyerek-szülő kapcsolatot is megzavarhatja a kényszerbetegség. Az ember apaként vagy anyaként sokáig értetlenül áll a gyerek szokásaival szemben, és különböző módokon próbál meg hadakozni ellene. Ilyenkor szemrehányás, kétségbeesés, vádaskodás, önvád veszi körül a beteget. A nehézségeket fokozhatja az is, ha a gyerek bevonja a szülőt a kényszer-rituálékba. Ilyenkor például előfordulhat, hogy a gyermek kiköveteli, hogy a szülő újra és újra ellenőrizze házi feladatát, vagy a tányérját ötször egymás után mossa el. A legjobb, ha nem megyünk bele ezekbe, nem működünk együtt, hiszen ezekkel csak fenntartanánk a kényszert ahelyett, hogy segítenénk rajta. Ehelyett inkább kérjünk segítséget, forduljunk szakemberhez, hogy megértsük, mi zajlik a benne!

Soha ne kritizáljuk, vagy szégyenítsük meg a gyermeket a fentiek miatt!

A MEGOLDÁS: VISELKEDÉS- ÉS GYÓGYSZERES TERÁPIA

Az OCD kezelése során mind a gyermekek mind a serdülők esetében a felnőtt betegekéhez hasoló terápiákat alkalmaznak. A viselkedés- és gyógyszeres terápiát, illetve a kettő kombinációját néhány esetben családterápiával egészítik ki.

A viselkedésterápiás módszer alapját adó tanuláselmélet szerint a kényszeres viselkedés sajátos tanulási folyamat eredménye. A beteg aktívan tesz valamit, hogy a vélt veszélyt elhárítsa, így a tünetek aktív szorongáselkerülő viselkedésként értelmezhetők. Például fél attól, hogy egy kapaszkodó megfogásától fertőzést kaphat, ezért az érintés után addig mos kezet, amíg a félelemérzés csökken. A szorongás csökkenése ebben az esetben olyan következmény, amely felerősíti magát a viselkedést, tehát egy következő hasonló helyzetben a beteg nagy valószínűség szerint ugyanígy fog viselkedni. A terápia célja a kialakult és rögzült viselkedés csökkentése, megszűntetése, és az alkalmazkodást segítő normál viselkedés megtanulása. A fenti példánál maradva a szakemberek abban segítenek, hogy a betegek a beszennyeződés érzésének megjelenése ellenére próbálják a kézmosást mindaddig megakadályozni, amíg szennyeződéstől való félelem ébresztette szorongás lecsökken, majd elmúlik.

OCD-s betegeknél a késleltetéses módszer is megoldást jelenthet: ha jön a kényszer, azt mondja a gyerek, hogy megteszem, de csak öt perc múlva. Ezzel bebizonyíthatja, hogy ő kontrollálja a kényszert, nem pedig a cselekvés uralja őt. A késleltetés idejét folyamatosan növelik, mert a tapasztalatok szerint ha valaki tíz percig képes ellenállni a kényszercselekvésnek, addigra általában elmúlik a késztetés.

A kényszercselekvések és a sokszor félelemkeltő kényszergondolatok között többnyire van kapcsolat. Az ismételt kézmosás mögött az a kényszergondolat állhat, hogy megfertőződik a keze a piszoktól, az öltözködési ceremóniák mögött pedig az a félelem, hogyha nem tökéletes maga a cselekvése, akkor hozzátartozójának baja történhet. Gyermekek esetében a gondolat és a cselekvés közötti kapcsolatot néha nehéz megtalálni, különösen fiatalabb életkorban.

A cikk a Bethesda Gyermekkórház klinikai szakpszichológusának és neuropszichológusának – Szegleti Gabriella – együttműködésével jött létre.

TOVÁBBI CIKKEK A TÉMÁBAN:

Mit csinál valójában a pszichológus?

Kórházba kerülés gyerekeknél: krízis és kontrollvesztés

A kisiskolás kor leggyakoribb lelki problémái

Az iskolai zaklatás dinamikája megváltoztatható