Miért legyünk pénztártagok?

Életem egyik leggyümölcsözőbb szerződését kötöttem meg, amikor tag lettem Magyarország leginnovatívabb és legnagyobb pénztáránál.



Hosszú évek óta vagyok egészségpénztári tag, három éve találtunk egymásra a Prémiummal. Már akkor is állandóan a pénztártagság előnyeiről beszéltem az ismerőseimnek, amikor még nem voltam Márkanagykövet. Mióta kiválasztottak erre a megtisztelő feladatra, úgy érzem, még hitelesebben tudom ajánlani a szolgáltatásokat.

Az utóbbi egy évben sajnálatos módon több rákos megbetegedés is előfordult a közvetlen környezetemben. Nagyon közelről néztem végig, hogy a lelki teher mellett mekkora anyagi terhet jelent ez a betegeknek. Sajnos egyiküknek sem volt EP-tagsága, ezért mindent saját zsebből kellett állniuk. Az egyik gyógyult páciens mesélte nekem, hogy másfél millió forintnál abbahagyta a számolást… Pedig egy állami intézményben műtötték, egy másik államiban volt az utókezelés, és mégis. Ennek ellenére kerül ennyibe egy ilyen kritikus betegség.

Hogy miért? Sok dolog állhat a háttérben. Például amikor azonnal CT-t vagy UH-t kell csináltatni, akkor nincs idő kivárni a sort az állami finanszírozott helyeken, privátban kell elvégeztetni a vizsgálatot. A gyógyszerekért, vitaminokért, immunerősítő készítményekért is a saját zsebünkbe kell nyúlnunk. Ezért is ajánlom mindenkinek a Védőhálót, hiszen az ember sosem tudhatja, hogy mi lesz másnap. Bármikor bárki ugyanebben a helyzetben találhatja magát és nem mindegy, hogy mennyit és miért kell aggódnunk. Mennyivel könnyebb, ha csak a gyógyulásra kell koncentrálnunk, a többit intézi helyettünk a Prémium – a Védőháló kritikus megbetegedés esetén egy millió forintig állja a költségeket, plusz fedezi a CT-, MRI-, UH- és laborköltségeket is 300000 illetve 25000 forintig.

Szerencsére mindkét ismerősömet gyógyultnak nyilvánították, de ha valaki került már közelébe daganatos betegségnek, az tudja, hogy ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a páciens hátradől és megnyugszik. Éveken át különböző gyakorisággal kel kontrollra járni és mindenféle szűrővizsgálatokat elvégeztetni. Egyiküket sikerült meggyőznöm, hogy lépjen be a Prémiumhoz, így legalább a gyógyszer- és orvosi költségek után járó adókedvezményt igénybe tudja venni.

Egy kedves barátnőm szerencsére már korábban hallgatott a jótanácsra, és belépett az egészségpénztárba. Így amikor cisztát és miómát találtak a méhében, nem esett kétségbe, hanem utánajárt, hogy milyen lehetőségei vannak a Védőhálón belül. Először az Ellátásszervező ajánlott neki intézményt és orvost, de ez a lehetőség nem fért volna bele a Védőháló kereteibe, mert a doktor egy olyan műtéti eljárást javasolt, ami több napos kórházi tartózkodást igényelt volna. A barátnőm alaposan körbe akarta járni a lehetőségeket, mielőtt kés alá fekszik, úgyhogy több orvost is felkeresett a problémával. A különböző szakvélemények közül végül egy olyat választott, ami nem igényelt sok időt, és egy egynapos műtéttel is megoldható volt, így a Védőháló utólagos finanszírozásban 300000 forintig állta a beavatkozás költségeit. Mindezt havi 85 forintért.

Véleményem szerint ma Magyarországon nem nagyon van olyan ember, akinek ne érné meg pénztártaggá válni. Az irodában, ahol dolgozom, már nagyon sok kollégát meggyőztem arról, hogy érdemes belépni. Ha másért nem, akkor a Védőháló biztosítás miatt. Havi 85 forintja mindenkinek van. Egyébként szerintem a Védőháló egy igen találó elnevezés, hiszen amikor zuhannánk a mélybe, akkor megakadályozza, hogy teljesen összetörjünk. Legalábbis anyagi értelemben mindenképpen. Ez azonban kihat a lelki állapotunkra is, mert ahogy korábban is írtam, nem mindegy, hogy azon is kell aggódnunk, hogy miből fizetjük ki a számlákat, vagy elég arra koncentrálnunk, hogy mielőbb meggyógyuljunk.

Sajnos manapság 40 év felett már alig van olyan ember, aki nem küzd valamilyen krónikus betegséggel. Inzulinrezisztencia, ételérzékenység, magas vérnyomás, pajzsmirigy problémák. Mindegyik olyan betegség, ami már fiatal korban is kialakulhat és egy életen át tart a kezelés. Ha állandó gyógyszerszedésre vagyunk ítélve, mindenképpen érdemes a Prémiummal szerződni. A kisgyerekes családoknak pedig egyenesen kötelező lenne, hiszen a pelenkától a popsikrémig minden elszámolható az EP számlára. Ráadásul a családi kasszában a nagyobb gyerekek egyéb költségei után is visszaigényelhető az adókedvezmény, legyen szó tabletről vagy ruházkodásról.

Annak a korosztálynak, akiknek még élnek a szülei, szintén érdemes tagnak lenni. Hogy miért? Mert az összes egyenesági hozzátartozó költségeit el lehet számolni. Tehát ha nyugdíjas szüleink vannak, akik állandó jelleggel gyógyszert szednek, vagy ha cukorbeteg van a családban, máris megéri a Prémiumhoz tartozni. Nem sokan tudják, de minden, ami a vércukorméréshez kell, elszámolható, és így van ez rengeteg gyógyászati segédeszközzel is, legyen az vérnyomásmérő vagy kötszer.

Azoknak is szoktam ajánlani a belépést, akiknek semmilyen egészségügyi problémájuk nincs, de nagy hangsúlyt fektetnek a prevencióra. Nekik az lehet a vonzó a tagságban, hogy az összes orvosi szűrővizsgálat, valamint a vitaminok és táplálékkiegészítők nagy hányada is elszámolható, emellett bizonyos helyeken akár még egy gyógymasszázs is fizethető EP-kártyával.

Ha van olyan, aki ezekbe a kategóriákba nem fért bele, az jelentkezzen nálam! Biztosan találok olyan kiadást az életében, ami elszámolható lenne, és ezáltal megérné neki, hogy a Prémium-családhoz tartozzon. ?