A Prémium Egészségpénztár márkanagykövete vagyok. Erre a megtisztelő pozícióra kiválasztottak. De van egy másik terület is, amit szintén lelkesen támogatok: ez pedig a sport.
A mi történetünk (mármint a sporté és az enyém) elég döcögősen indult. Az a fajta gyerek voltam, aki szeretett ülve játszani, legózni, rajzolni, homokozni. Nem tartoztam az örökmozgó típusba, aki állandóan szalad valamerre, felmászik mindenhová, és a világ végére is elmenne a kismotorjával. Utáltam az iskolai tesi órákat (a mai napig azt gondolom, hogy a testnevelés komoly reformra szorul), ahol állandóan futni kellett. Bemelegítés: futás, levezetés: futás, Cooper-teszt: 12 perc futás, repülő futás, 800 méter futás és még sorolhatnám. Ezen kívül volt egy rakás olyan feladat, amikben – hasonlóan a futáshoz – egyáltalán nem volt sikerélményem. Elkezdtem ugyan kézilabdázni, de a versenysport aztán végképp nem nekem való, mert egy marék lepkében több a versenyszellem, mint bennem. Ráadásul összeroppantam a nyomás alatt, amikor egy meccsen teljesíteni kellett. Szóval leginkább a kispadon szerettem ülni, és olyan hangosan kiabálva drukkolni, hogy a meccsek végére semmi hangom nem maradt. Ebben jó voltam.
Két mozgásforma volt, amit szerettem általános iskolában, a síelés és a biciklizés. A síelés Magyarországon sajnos – hacsak nincs nagyon sok pénzed, hogy havas helyekre utazz – szezonális sportágnak számít. Ezért csak ritkán síelhettem. Nem így a biciklizés, ami rendszeres hétvégi elfoglaltságot jelentett. A gimi utolsó évében kezdtem el tartásjavító tornára járni, mert a serdülőkori mellnövekedés elrejtésének érdekében begörbített hát és előrehúzott váll eredményeként már nagyon fiatalon derékfájás kínzott. Nem mondom, hogy ezt a tornát élveztem, de legalább a hatása jótékony volt. Aztán elkerültem egyetemre, ahol találtam egy táncklubot, aminek évekig tagja voltam. A síelés mellett ez volt a másik olyan sport, amit tényleg élvezettel csináltam. Kár, hogy ilyen későn találtam rá, ugyanakkor hálás vagyok a sorsnak, hogy egyáltalán megtaláltam. Jelenleg hetente kétszer járok csoportos Pilates-órára és megpróbálok legalább egyszer elmenni úszni, emellett pedig, mivel nincs autóm, szinte mindenhova biciklivel megyek.
Szerintem nagyon sokan vannak olyanok, akik egész életükben nem találják meg a nekik való mozgásformát. Még többen azok, akik inkább abba fektetnek energiát, hogy kifogásokat gyártsanak ahelyett, hogy sportolnának. Pedig a csapból is az folyik, hogy mennyire fontos a rendszeres testmozgás. Rengeteg jótékony hatása van: remek stresszoldó, kalóriaégető, a testsúlykontrollban komoly szerepe van, az egészséges immunrendszer fenntartásához is jelentősen hozzájárul, jó közérzetet biztosít, ha pedig csapatban sportolunk, akkor közösségépítő is. Én mindenkit arra buzdítok, hogy kísérletezzen, próbáljon ki mindent, amire a lakhelye lehetőséget biztosít. Manapság már rengeteg különböző sport közül lehet választani, és ebben a Prémium is a segítségünkre lehet.
Hogyan?
Vegyük például a biciklizést. Néhány elenyésző kivételtől eltekintve, mindenki tud biciklizni. Ez egy nagyon klassz sport, lehet egyedül űzni vagy csoportban, nem terheli az ízületeket úgy, mint a futás például, tehát akár túlsúllyal is elkezdhetjük. A biciklivásárlás nem könnyű és nem is olcsó, de már vannak olyan kerékpárüzletek, ahol elfogadják az EP kártyát vagy ki tudnak állítani egészségpénztári számlát, így a kerékpár máris 14%-kal olcsóbb lesz. Ráadásul egy biciklit hosszú évekre vesz az ember, úgyhogy a kiadás csak egyszer terheli a családi költségvetést.
Az úszás szintén egy olyan sport, amit bárki űzhet. Ha esetleg azok közé tartozna valaki, aki nem tud úszni, az nyugodtan menjen el a legközelebbi uszodába, mert mindenhol vannak olyan oktatók, akik vállalnak felnőttoktatást. Érdemes belefektetni az energiát, mert az úszás azon sportok közé tartozik, amit kortól, nemtől, erőnléttől, testsúlytól független bárki űzhet. Elsőre talán monotonnak tűnhet, de ha már rutinosabbak vagyunk, akkor ki lehet menni úszni egy közeli tóra is. Lehet kapni úgynevezett bólyát, amit fel lehet fújni és a derekunkra csatolni. Ezt észrevétlenül húzzuk magunk után, és ha bármi probléma merülne fel (elfáradunk, begörcsöl a lábunk, vagy csak meg kell igazítani az úszószemüveget) akkor ebben meg tudunk kapaszkodni. Az unalom ellen jól jöhet egy vízálló MP3 lejátszó is, így úszás közben sem kell lemondanunk a kedvenc zenéinkről, de tölthetünk rá kabaré műsorokat, hangoskönyveket vagy nyelvleckéket is. És hogy ebben hogyan tud támogatni minket a Prémium? Ha van családi kasszánk, akkor ennek terhére vásárolhatunk úszódresszt, úszószemüveget, úszósapkát, de egyéb sporteszközöket is, például teniszütőt, vagy labdákat.
A séta talán az egyetlen sport, amihez nem kell semmilyen beruházás. Ha mégis akarunk hozzá venni egy kényelmes cipőt, akkor a gyógyászati segédeszköz boltokban tudunk vásárolni megfelelő kialakítású gyógycipőt a csodakártyánkkal.
Van olyan sportüzlet is, ahol az EP-tagok kedvezményt kapnak a termékekre. Érdemes böngészni az interneten ebben az irányban is.
És ha már elkezdtünk sportolni, akkor nem árt az immunrendszert megtámogatni néhány vitamin- és ásványi anyag készítménnyel, amiket szintén megvásárolhatunk az EP-számlánk terhére.
A vitaminok fontosságáról Rita korábbi blogbejegyzését itt találjátok.