Sebészeti ellátás megtakarításból

Korábban már beszélünk arról, hogy milyen rossz hatással van a járvány a munkahelyekre. Az enyém az elmúlt hónapokban oltópontként kezdett el üzemelni.



Közben persze mindenki izgult, és azt találgatta, hogy mikor, hová vezénylik át, és meddig tart majd ez az egész. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy ez a helyzet mentálisan borzasztó hatással volt az egészségügyi dolgozókra. A bizonytalan munkakörülmények ráadásul mind a mai napig aktuálisak.

Többen elveszítették a munkahelyüket is, sokaktól például létszámcsökkentés miatt kellett megválni. Az, hogy ezek a dolgozók korábban rendszeresen kaptak fizetést, és ugyanilyen rendszeresen töltötték fel egészségpénztári számlájukat, ebben a megváltozott helyzetben is segítséget nyújthat nekik. Például, ha egészségügyi szolgáltatást kell igénybe venniük, utókezelésre van szükség, vagy akár csak a szokásos recept kiváltása a cél – a korábban megtakarított pénz ebben a nehéz életszakaszban ugyanúgy felhasználható, mint akkor, amikor ezeknek az embereknek még megvolt a munkahelyük.

A megtakarítás előnyei

Az elmúlt időben sok műtét elmaradt, nem csak nálunk, hanem máshol is. Az állami intézményekben a járvány miatt csak az életmentő műtéteket engedélyezték, de a magán egészségügyi szolgáltatóknál másra is volt lehetőség. Így, ha például szükségem lett volna egy térdműtétre és az EP számlán összegyűlt rá a kérdéses összeg, akkor megcsináltathattam volna. Ennek árát, ha elfogadja a szolgáltató, kifizethettem volna az egészségpénztári kártyámmal. Ha nem fogadják el, akkor sincs semmi probléma, mert a beavatkozásról kért számlát egyszerűen, akár mobilról is feltölthetem a pénztárhoz, és onnan automatikusan visszautalják. Az EP számlámról a bankszámlámra.

Ebben az esetben tehát nem kellett volna az állami finanszírozású egynapos sebészeti ellátásra várnom. Ennyit számít, hogy van-e valakinek megtakarítás az egészségpénztári számláján, vagy nincs.

Persze egy normális élethelyzetben a műtéteket az állam finanszírozza, de a kezeléseket követően szükség lehet néhány olyan extra dologra is, mint a sebkezelés vagy fájdalomcsillapítás. Maradva az előző példánál: reggel indulás az egynapos sebészetre, délelőtt térdműtét, délután haza. Másnap ismét orvos, ellenőrzés, kötéscsere. Innentől kap nagyobb szerepet az egészségpénztár, mert a következő kontroll már csak egy hét múlva lesz, ha nincs panasz. Addig azonban kötéscserére és fájdalomcsillapításra lesz szükség. Mit csinálunk hát? Irány a gyógyszertár, hiszen be kell szereznünk a következőket: fertőtlenítő szer, steril kötszer, ragasztó és persze a fájdalomcsillapító. Tudtad, hogy ezeket mind meg lehet venni EP kártyára? Bizony. Erre sem a családi kasszából kell költeni.