Van egy régi görög közmondás, amelyik így hangzik: ép testben ép lélek. Szerintem ez a mondás fordítva is igaz: mindkettő ugyanolyan fontos, és minden esetben hatással vannak egymásra.
Ki tudja, mit jelent pontosan a wellness szó? Én nem tudtam, ezért utánanéztem: két szó összevonásából keletkezett: wellbeing és fitness, magyarul jól-lét. Mit takar ez az angolból átvett fogalom? Mi kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben?
Sport
Ismerek olyan embereket, akik azt vallják, hogy a sport a megoldás mindenre. Ezzel nem tudok maradéktalanul egyetérteni. Párkapcsolati gondokat, anyagi problémákat, szorongást, betegséget nem lehetne megoldani pusztán azzal, hogy kimegyünk este futni egyet. Azonban a rendszeres mozgás nagyon sokat segíthet a stressz levezetésében. Mire gondolok? Például arra, hogy nem a párunkon vagy a gyerekeinken fogjuk levezetni a munkahelyen felgyülemlett dühünket, hanem mondjuk a szuterénben felakasztott boxzsákon. ??
A mozgás több különböző boldogságot okozó hormont szabadít fel, ettől pedig javul a közérzetünk. Spinning, jóga vagy táncórák, a testünk mindegyiktől izmosabb és egészségesebb lesz, javul az állóképességünk, nem okoz majd gondot felszaladni a harmadik emeletre, hiszen a szervezetünk fittebb lesz. Valószínűleg az önbizalmunk is megnő valamelyest, hiszen a változás egy idő után olyan látványos lesz, hogy az ismerőseink állandóan dicsérni fognak minket. Az önértékelésünk is változhat, hiszen büszkék lehetünk magunkra, amiért kitartóan és állhatatosan űzzük a választott sportot. Elképzelhető hogy több lesz az energiánk is, hiszen a sport élénkít. Még az is lehet, hogy új ismeretségekre teszünk szert, ha közösségbe megyünk.
Ha mozgásszervi panaszunk van, akkor viszont érdemes felkeresni egy reumatológust, aki felállít egy diagnózist, és a gyógyulás érdekében különböző terápiákat is javasol majd. A lelettel tanácsos ellátogatni egy olyan gyógytornászhoz, aki testre szabott mozgássort tud összeállítani. A gyógytornáról pedig - amennyiben a gyógytornász szerződésben áll a Prémiummal – kérhetünk egészségpénztári számlát. Ha magánúton akarunk fizioterápiás kezeléseket igénybe venni, akkor ezekről is érdemes számlát íratni, mivel ezek is elszámolhatóak.
Wellness
Ha a gyógyulást, rekreációt szeretnénk összekötni egy kis pihenéssel, akkor több olyan szállodát is találhatunk Magyarországon, ahol ott helyben vehetünk igénybe különféle gyógykezeléseket, gyógymasszázst, gyógyvizes terápiákat. Ezeket szintén ki tudjuk fizetni az egészségpénztári számlánk terhére.
Érdemes rendszeresen szaunázni is. Biztosan vannak olyanok, akik nem szeretik ezt a Skandináviában oly kedvelt elfoglaltságot. Főiskolásként olyan szerencsés voltam, hogy öt hónapot Finnországban, azon belül is Lappföldön (Rovaniemiben, ahol a Mikulás is lakik!) tölthettem az Erasmus ösztöndíj-program keretein belül. Nem kollégiumban szállásoltak el minket, hanem egy olyan lakótelepen, ahol csak diákok laktak. Minden lakótömb aljában volt mosoda, szárítószoba és szauna. Voltak fenntartásaim, de gondoltam, hol máshol kellene tesztelnem a tudatos és irányított izzadást, ha nem a szaunázás őshazájában. Korábban láttam, hogy a csoporttársaim egy szál fürdőruhában szaladnak ki a szaunából a hóba, aztán vissza. Összeszedtem minden bátorságomat, és én is kipróbáltam ezt a szokást. Csak egy dolgot nem vettem számításba, akiket én láttam, azok a frissen lehullott szűzhóba hemperegtek. Én viszont a betonkeményre fagyott hóba próbáltam lehűteni felhevült testemet. ? Néhány horzsoláson kívül mást nem nagyon értem el ezzel, viszont a kedvem hosszú évekre elment az egész dologtól. Évekkel később a legjobb barátnőm nagy rajongója lett a szaunázásnak, és rengeteget mesélt ennek a tevékenységnek a jótékony hatásairól, meg persze arról is, hogy sajnos Magyarországon még nem nagyon van kultúrája ennek a nagyon klassz kikapcsolódási lehetőségnek. Még mindig rengeteg helyen mennek be az emberek fürdőruhában a szaunába, holott azért csak józan paraszti ész kell ahhoz, hogy elképzeljük, mennyi vegyszer távozik a forró levegőn a klóros vízzel átitatott bikininkből, amit aztán belélegzünk. Ezt elkerülendő, mi kizárólag natúr szaunába megyünk: ide csak meztelenül, egy szál lepedővel körbetekerve léphetünk be. A szaunázás egy igazi rituálé, érdemes rászánni néhány órát. Amellett, hogy kitűnő méregtelenítő hatása van, remekül lehet közben meditálni, olvasni, relaxálni.
Összhang - elme és test
Korábbi posztjaimban többször említettem, hogy pszichológushoz járok, most már több mint egy éve. Azt gondolom, hogy a lelkünk egészsége legalább annyira fontos, mint a fizikai testünké. Sokan alábecsülik a terápiát, pedig mindenkit érnek traumák az életben, és nagyon jó és megnyugtató érzés, amikor egy szakembertől halljuk, hogy mindig van választásunk, és igenis lehet jobb az életünk. A pszichológus költségei szintén elszámolhatóak az egészségpénztári számla terhére.
Vannak egyéb természetgyógyászati kezelések (kineziológia, akupunktúra és még sorolhatnám), amikről szintén tudunk számlát kérni, ezek azonban adókötelesek. Ez annyit jelent, hogy a kifizetett összeg 15%-át be kell fizetnünk a NAV-nak. Ez olyanoknak lehet jó, akiknek a munkáltató cafeteria keretén belül utal pénzt az egészségpénztári számlára és egyébként nem tudják mire elkölteni.