Emlékszem, a nyári időszakban ismerkedtem meg a családi kasszával. Először úgy gondoltam, nagyon bonyolult az egész. Bonyolult kérelmezni, bonyolultak a szabályok, sok a megkötés. Legalábbis azt hittem.
Természetesen több hivatalos papírt is be kellett nyújtanom az egészségpénztárnak, de az igénylés egyik legfontosabb kitétele a családi pótlék megléte volt. Mivel a gyermekem idén töltötte be a 18. életévét, először azt kellett elintéznem, hogy ez az összeg a jövőben is bevételként jelenjen meg a családi költségvetésben. Nem volt különösebben nehéz dolgom, csak jeleznem kellett az Államkincstárnak, hogy mivel a gyerek még mindig tanul, továbbra is szükségem van a családi pótlékra. Pipa. Innentől fogva már nem volt előttem akadály.
Mindig jól jön a segítség
Akinek gyereke van, az tudja, hogy a tanévkezdés sohasem olcsó. Nem elég, hogy a taneszközökre költ az ember, emellett még új ruha, új cipő és ezer másik dolog jelenthet plusz kiadást a családok számára. Hogyan jön képbe a családi kassza szolgáltatás? Úgy, hogy ha beküldöm az ezekkel a költségekkel kapcsolatos számlákat (vagy ezeket már eleve csodakártyával vásárolom meg), akkor visszakapom az elszámolt összeg húsz százalékát.
Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy a családi kasszát nem egy összegben kell befizetni, hanem az év során a rendszeres és el nem költött befizetésekből gyűlik össze. Én, ahogy már utaltam rá korábban, a nevelési-év kezdési, tanévkezdési költségek elszámolása miatt igényeltem meg ezt a szolgáltatást. És milyen jól tettem! Menet közben szembesültem vele, hogy a családi kassza nem csak a tanév kezdetén használható fel, hanem hanem a nevelési év közben is gyűjthetjük a számlákat! Juhéjj! Emellett ha kollégista a gyerek, vagy tandíjat kell fizetnie, akkor sincs semmi baj, hiszen annak az összegnek a húsz százaléka is visszakapható! Folyamatosan spórolhatunk, ami nekem, és szerintem rajtam kívül még nagyon sok embernek is az egyik legfontosabb dolog. Ha nem felejtjük el rendszeresen beküldeni ezeket a számlákat, akkor a háztartás kasszájából is csak rövid ideig kell nélkülöznünk az összeget, és a visszafizetés is folyamatos.
A tanévkezdés után röviddel itt a karácsony. Legalábbis én így érzem. Az ember túl van a szeptemberi megrázkódtatáson, vége az októbernek, már kezdünk is gondolkodni az ünnepeken. Kinek, mit? Praktikus is legyen, örüljön is neki, de azért ne ürüljön ki a kassza. Hát erre is jó az egészségpénztári számla.
Amikor pedig már túl vagyunk az ünnepeken, kellően elfáradtunk és üres a pénztárcánk, jöhet az elszámolás. Lássunk neki az adóbevallásunknak, igényeljük vissza az előző évben az egészségpénztári számlára befizetett összeg húsz százalékát, és máris elkezdtük a gyűjtést. A pénzt az egészségpénztári számlára utalják vissza, így mindenképpen jól kezdődik majd az év, hiszen az egészségpénztárunk terhére elszámolható váratlan kiadásokra már egészen biztosan lesz pénzünk.