Minden jó, ha jó a vége

A sok negatív élmény után teljes mértékben a Prémiumra bíztam magam, és a szerződött partnerek közül választottam orvost.



Hogyan működik ez a gyakorlatban? Ahogy már említettem, első lépésként az igénybejelentésnél azt a pontot kell választani, hogy még nincs időpontom, majd azt, hogy választok a felajánlott szolgáltatók és időpontok közül. Igy kerül be azonnal az igény a Prémium ellátásszervezőhöz, aminek pozitív elbírálását követően ki kell választanunk az orvost, akihez menni szeretnénk. A rendszer egyébként nagyon könnyen kezelhető, jól átlátható, ráadásul az orvosoknál munkaidő után is vannak időpontok, így nem kell azon aggódni, hogy emiatt úszik majd el egy szabadnapunk.

A Prémiummal nem nyúltam mellé

Sokáig böngésztem a szakemberek között. Fontos volt, hogy a rendelő tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető legyen, ahogy az is, hogy az orvost szimpatikusnak találjam. Végül egy második kerületi intézményre esett a választásom. Mivel egészen közeli időpontok is szabadok voltak, ezért szerencsére nem kellett heteket-hónapokat várnom a vizsgálatra.

A rendelő nagyon kulturált és ragyogóan tiszta volt. Két asszisztens is dolgozott a recepción. Ez már megnyugtató volt az előző rossz élmény után. A doktor úr pontosan olyan szimpatikus volt élőben, mint a képen. Meghallgatta a kálváriámat, alaposan megvizsgált és meg is nyugtatott: elmondta, hogy egyáltalán nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy gondoltam. Kenetet vett, hogy lássuk, elpusztult-e a rossz baktérium, tanácsot adott arra vonatkozólag, hogy hogyan építsem vissza a hüvelyflórámat. Megbeszéltük, hogy ha megjön a kenet eredménye, akkor emailben fog tájékoztatni a további szükséges lépésekről.

Anyagilag is megérte

Mivel ez a vizsgálat a Prémiumon keresztül lett foglalva, és az egészségpénztár közvetlen kapcsolatban van a rendelővel, így az orvos és a Prémium a teljes pénzügyi részt elintézték egymás között, nekem pedig egy fillért sem kellett fizetnem.

Az eredmény egy héten belül megjött. A jó hír az, hogy a lactobacillusaim visszatértek (juhuuuu), a rossz baktériumok eltűntek (nyilván a sokkhatás miatt, haha). Rossz hír viszont, hogy az antibiotikum hatására elszaporodtak nálam a gombák. A doktor úr tartotta magát az ígéretéhez: emailben elküldte, mire figyeljek ezek után, illetve azt is megmondta, milyen gyógyszert kell használnom. Nemsokára kontroll, kiváncsian várom, hogy teljesen rendbe jött-e a hüvelyflórám.

A következő nőgyógyászati projektem a művi meddővé tétel lesz, ami lehet, hogy egyeseknek nagyon csúnyán hangzik, de ez az egyetlen olyan fogamzásgátló módszer (természetesen csak olyanoknak, akik már nem akarnak gyereket és akik komoly kapcsolatban vannak), ami hatékony, nem kell beavatkozni a hormonháztartásba, nincs zavaró és kényelmetlen óvszer használat, és nem szükséges semmilyen méhen belüli eszközt sem használni.

Hamarosan jövök a részletekkel!


Rita történetének előzményeit itt és itt találod.