Alapjában véve optimista ember vagyok, de 2020 még engem is próbára tett.
Általában várakozásokkal telve indulok az újévnek, ám ez tavaly másképp történt. Már kora tavasszal jött a bizonytalanság és sajnos egész évben kitartott.
Mivel az egészségügyben, és azon belül is egynapos sebészeti ellátásban dolgozom, a tavaszi járványhelyzet sokkal kevesebb munkát hozott, hiszen az egynapos sebészeti ellátásokat elég gyorsan leállították. Az ebből fakadó bizonytalanság és a várakozás Demoklész kardjával a fejünk fölött, hogy mikor és hová vezényelnek ki minket, rémesen idegörlő volt és nagyon megviselt nemcsak engem, hanem a kollégáimat is.
Ebben a bizonytalan helyzetben a családi költségvetést tekintve mind a bevételi, mind a kiadási oldalnak felértékelődött a szerepe. 2020-ban például volt olyan hónap, amikor nem volt elegendő bevételem, ezért egyebek mellett az önrészt sem tudtam fizetni az egészségpénztári számlámra. Még az a szerencse, hogy a Prémiumnál nincs fix összegű befizetési kötelezettség, ha éppen nem tudunk befizetni, a már bent levő összeget akkor is levásárolhatjuk.
Aztán pár hónap után egyszer csak úgy tűnt, ideiglenesen vége a válsághelyzetnek, engedtek a megszorításokból. A nyár mégis úgy telt el, hogy hiába voltunk szabadságon, mégsem éreztük annak. Mi például nagyon szeretünk utazgatni, de idén sehova sem mehettünk. Többek között emiatt is éreztük azt, hogy ez a nyár nem az a nyár, amit annyira imádunk.
Sajnos ősszel újra rosszabb szakasz következett. Elhatalmasodott a járvány. Megérkezett a december, és még akkor sem láttuk igazán a végét. Bár hosszú távon a vírus elleni oltással sok minden megoldódik majd, csak remélni tudjuk, hogy a jó dolgokra már nem kell sokáig várni. Az biztos, hogy örömünnep lesz, amikor a családok a betegségtől való rettegés nélkül tudnak majd egyesülni, ahogy az is, amikor a barátok újra gondtalanul élvezhetik majd egymás társaságát.
Ami számomra biztos pont volt a tavalyi évben, az a Prémium. Szerencsére vannak dolgok, amik nem változnak. 2020 tavaszán is eljött az adóbevallás ideje: minden papír időben beszerezve, kitöltve, beküldve – és voila, 30 napon belül újra elkezdett hízni az egészségpénztári számlám. Ez a későbbiekre nézve is nagy segítség volt, hiszen számos dologra használtam fel a már meglevő összeget. A bónusz pedig, hogy már nem kell olyan sokat várni, és a 2020-ban befizetett pénzt hamarosan visszaigényelhetem!
Én hiszek a gyors rendeződésben, hiszek abban, hogy a bizonytalanságnak előbb-utóbb vége lesz majd és a sötét felhők is elvonulnak. Remélem a 2021-es év jobb időket hoz, boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!