Minden családban előfordul néha, hogy hirtelen pénzre van szükség, mert bejön egy váratlan kiadás. Ez tulajdonképpen egy gazdasági vészhelyzet. Ilyenkor gyorsan számba vesszük, honnan tudnánk hirtelen egy kis plusz pénzt varázsolni.
A házvásárlás után legkevésbé sem hiányzott egy váratlan kiadás, mégis jött, ahogy ez lenni szokott: lerobbant az autónk egy másik városban. Miután egy szakember bevizsgálta, kiderült, hogy nem is kicsi a baj, több százezer forintra rúg a javítás. Valahonnan pénzt kellett szereznünk.
A költözködés, ahogy mindenkinél, nálunk is egy kisebb káosszal járt. Sajnos ebben a káoszban néhány papír, számla is elkavarodott. Eszembe jutott, hogy az édesanyám valamikor valamilyen méregdrága orvostechnikai eszközt vett magának (lámpa vagy víztisztító?) és a lelkére kötöttem, hogy feltétlen kérjen róla számlát a Pénztári elszámolhatóságnak megfelelően. A gyógyászati segédeszközök mellett orvostechnikai eszközök is elszámolhatóak.
Ezt a számlát végül akkor nem küldtük be, mert nem akartuk a megtakarításunkat kimeríteni. Most viszont olyan értékes lett a számunkra, mint amikor valaki kidob egy lottószelvényt véletlenül a nyerő számokkal. Néhány órás keresgélés után végül megtaláltuk, amit kerestünk, így már nem is volt más dolgunk, csak beküldeni a megfelelő helyre.
A számlákat be lehet vinni személyesen, de postán vagy online is beküldhetők. Ezt követően néhány nap múlva, de legkésőbb 15 napon belül elutalják az ellenértékét a pénztártag bankszámlájára az egészségpénztári számlán lévő megtakarításából. A pénztár honlapján itt találtok segítséget a számlabeküldéssel kapcsolatban. Az online számlafeltöltés is sokkal egyszerűbb lesz, ha megnézitek ezt a videót. A számlákat legkésőbb a kiállítást követő év december 31-ig kell beküldeni, csak arra kell figyelni, hogy a számlát a pénztártag vagy kedvezményezett közeli hozzátartozója nevére állítsák ki, és legyen odaírva a tagi azonosító is.
Egy egészségügyi vészhelyzetben viszonylag könnyű dolgunk van, hiszen, ahogy Katalin írta korábban, ha táppénzre kerülsz, számíthatsz az egészségpénztár táppénzkiegészítés szolgáltatására. Ha van néhány fel nem használt számlád félretéve, akkor szükség esetén ezen a módon is tudsz pénzt kivenni a megtakarításból. Már ha épp nem egy egészségügyi kiadást kell pótolnod a családi kasszába.
Mivel mi már eléggé kimerítettük a megtakarításunkat, lassan ideje újjáépíteni a számlát. Hogy miért? Egyrészt mindjárt itt az év vége, és idén is szeretnénk kimaxolni az adókedvezményt, másrészt bármikor történhet valami, és jól jöhet, ha van félretéve egy kis pénz az egészségpénztári számlánkon.