Amióta kitört a Covid-járvány, mindenki egy kicsit átértékelte az életét és az értékeit. Velem sem történt ez másként. Azt hittem, hogy annál rosszabb nem történhet velünk, mint hogy otthon kell ülnünk bezárva a barátaink – és szórakozási lehetőségek – nélkül. Aztán szerencsére győzött a technika és az emberi találékonyság: elkezdtünk online bulikat, jóga órákat, rapid randikat szervezni, és nem mellesleg a home office is óriási térhódításba kezdett.
Aztán idén jött a háború és a gazdasági válság, a követhetetlen infláció. Majd 93 éves korában, a születésnapja másnapján meghalt az én imádott nagymamám. Tudom, hogy szép kort élt meg, és teljes élete volt rengeteg unokával és dédunokával, boldogságban. Mégis mérhetetlenül hiányzik, és még most sem tudok róla beszélni anélkül, hogy megkönnyezném. Szóval mindig lehet rosszabb. Ráadásul ebben az évben több, nálam fiatalabb ismerősnél találtak agresszív rákot, ami nem reagált az első kezelésekre, úgyhogy elég pesszimista a hangulat. Ráadásul az egyik betegnek lehetett volna Védőháló biztosítása, de valahogy elfelejtett szerződést kötni, pedig el sem tudjuk képzelni, hogy mi minden jöhet szóba egy rákos megbetegedésnél mellékes költségként. Sosem gondoltam rá, hogy egy kemoterápia tönkreteheti az ivarsejteket, ezért érdemes a kezelés előtt biztonságba helyezni, hogy a gyógyulás után még lehessen családot tervezni. A spermabank szolgáltatásait is (100-200 ezer forint szolgáltatótól függően) is fizethetjük az legészségpénztári számlánkról, vagy a Védőháló biztosításunk terhére. Természetesen ilyenkor a táppénz miatt kiesett munkabér is komoly terhet ró a betegekre és családjukra, de a Prémiumnál erre ott van a Családi Kasszában megtakarított pénz (érdemes az egészségpénztári számlán gyűjteni némi megtakarítást), ami remek táppénz-kiegészítés lehet, ha szükség van rá. Szóval aki még nem tagja a Védőhálót igénybevevők népes táborának, az azonnal regisztrálja saját magát és az összes hozzátartozóját is, mert a havi 185 forint mindenkinek belefér, viszont a hirtelen jött betegség esetén felmerülő költségek már nem biztos.
A fent leírtak ellenére szerencsére rengeteg jó dolog is történt. Nyáron – 12 év kihagyás után – találkoztam a görög barátnőimmel. Idén betöltöttem a negyvenet, és ennek örömére a lányommal elutaztunk Portóba, ahová hosszú évek óta vágytam. Megismertem Martonvásárt és Gödöllőt, ahol ezelőtt még sosem jártam, és mindkettő elvarázsolt a bájával. Remek könyvek kerültek a kezembe, némelyek megrendítőek, mások szórakoztatóak voltak. A családom egészséges (ennél fontosabb nincs is azt hiszem), van munkám, tudom fizetni a hitelemet, remek barátaim vannak, és végül, de nem utolsósorban nem vagyok többé egyedülálló. Rengeteg tervem, tervünk van a következő évre, nagy reményeket fűzök 2023-hoz.
Szóval összességében boldog vagyok. És szem előtt tartom a mondást: Csak egészség legyen! Ezt kívánom Nektek is 2023-ra!