Mentősként elég sokféle esettel találkozom a mindennapok során: akadnak olyanok, akik ittas állapotban tárcsázzák a számunkat valamilyen csip-csup sérülés miatt, de sajnos nem ritkák a nagyon súlyos esetek sem.
Jelenleg az orosházi mentőállomás mentőápolójaként dolgozom. Mentőkocsin önállóan, esetkocsin pedig mentőtiszt mellett aszisztensként veszek részt a betegellátásban. Mivel a feleségem, Klári CSED-en van, ezért – hogy sose ürüljön ki a családi kassza – negyedállásban mentőápolóként a Szegedi Tudományegyetem belső mentőszállító csapatának is besegítek. Ez egy három fős jól felszerelt mentőegység, ami a folyamatos intenzív ápolást is lehetővé teszi, fel van szerelve például a gyermekek lélegeztetésére is alkalmas lélegeztetőgéppel, és defibrillátorral is. Itt tulajdonképpen abból áll a munkám, hogy két másik kollégámmal együtt a kritikus állapotú betegeknek segítek eljutni egyik vizsgálatról a másikra, legyen szó akár MR-ről, akár CT-ről. Ha másik épületben van a vizsgálat, akkor is a belső mentőápolókra van szükség.
Nekem és a családomnak egy ideig elég sok hitelünk volt, mindig meg kellett néznünk, mire költünk, hová rakjuk a pénzünket. Ugyan volt egészségpénztáram is az akkori számlavezető bankomnál, de a megtakarításaimnak majdnem felét levonták költségként, nem beszélve arról, hogy nem is nagyon láttam át a rendszert. Ezért mindig csak annyi pénzt raktam az egészségpénztári számlámra, amennyi épp kellett. Például amikor nagyobb értékű kiadást terveztem, mondjuk szemüvegvásárlás előtt. Egy ismerősöm ajánlott egy rutinos pénzügyi tanácsadót, aki segített kilábalni az adóságkörből, én pedig - kapva az alkalmon - egy informatikai szolgáltatást próbáltam értékesíteni neki. Az egészből végül az sült ki, hogy a főnöke felajánlotta, hogy dolgozzak velük, és segített a megfelelő képzettség megszerzésében. Happy end. Néhány éve kiváltottam a vállalkozói igazolványt is, jelenleg a feleségem és egy barátunk segítségével - a mentős munka mellett - elkezdtünk egyedi számítógépeket építeni.
Hol jön a képbe a Prémium?
A Prémium Egészségpénztárral nem olyan régen ismerkedtem meg egy pénzügyi tanácsadó cégnél, ahol tanácsadónak tanultam. Volt a kínálatukban egy igen érdekes termék, ami gyakorlatilag jelképes áron kínált hozzáférést mindenféle drága magánklinikai ellátáshoz. Egészségügyi dolgozóként nap mint nap szembesültem a betegek problémáival, és úgy gondoltam, ezzel a termékkel nem csak a mentőben, hanem otthon is segíthetek az embereknek felkészülni egy-egy betegség anyagi kihívásaira.
Nem mondok újdonságot azzal, hogy a betegségek és a balesetek szinte mindig felkészületlenül érik az embert. Tudom, hogy amikor minden jól megy, nehéz elhinni, hogy egyszer, amikor majd nem megy minden ilyen jól, neked is szükséged lehet segítségre. Ugyanakkor a másik oldalon folyamatosan bajba jutott emberekkel találkoztam. Ahogy egyre jobban kiműveltem magam a prémiumos szolgáltatásokkal kapcsolatban, rájöttem, hogy ez nagyon jó és a hülyének is megéri. Csak azt nem értettem, miért nem hirdetik.
Ezzel a lendülettel a maradék egészségpénztári megtakarításaimat átvittem a Prémiumba és felvérteztem az egész családot a Védőháló-val. Mi az a Védőháló? Egy jelképes árú szolgáltatás, ami komoly segítséget jelenthet akkor, ha beteg vagy, és további – nem pénztárcakímélő – vizsgálatra van szükséged a végleges diagnózis felállításához. Mindenki tudja, hogy a jelenlegi egészségügyi helyzetben a nagyobb értékű vizsgálatokra akár több hónap is lehet a várakozási idő. Ahogy az is köztudott, hogy számos olyan betegségek van, amelynek az eredményes kezeléséhez elengedhetetlen egy nagyjából azonnali MR vagy CT vizsgálat. lyenkor sokszor nincs más lehetőség, mint az, ha a magánszektorhoz fordulsz. De náluk egy komplett MR vizsgálat több százezer forint is lehet! Ez az, amit ha prémiumos vagy, nem te fizetsz ki, hanem a Védőháló. Hogyan?
Az ellátásszervező 10 napon belül megszervezi az ellátást, amit később visszatérít a biztosító. Neked csak a biztosítási díjat kell fizetni, ami 85 Ft/hó/fő, és ha segítségre van szükséged felhívhatod őket, és ők mindent megszerveznek. Ugye mondtam, hogy megéri?