Ha azt mondom, hogy baleset ért valakit, először mindenki közlekedési balesetre gondol, pedig számtalan statisztika mutatja, hogy kétszer annyi baleset történik a háztartásokban, mint a közutakon.
Az ünnepi szezonra, vendégeskedésre történő, sokszor kapkodós-szaladós készülődés ráadásul nem segít a helyzeten. Sajnos nemrég mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy növeljük a statisztikát.
Épp vendégeket vártunk. A feleségem szeretett volna gyorsan összedobni valami rágcsát az ebéd mellé. Mivel már nem sok ideje maradt, a régi, jól bevált mirelit pogácsa receptet vette elő, ami így szól: vegyél egy csomag félkész, fagyasztott pogácsát (a hűtőből), tedd őket egymástól néhány centiméter távolságban egy tepsire, told be a sütőbe, majd süsd aranybarnára és már tálalhatod is. ?
A mirelit pogácsának van egy olyan sajátossága, hogy míg hazaérünk vele a boltból, egy kicsit kienged, aztán amikor berakjuk a fagyasztóba, visszafagy. Emiatt pedig gyakran megesik, hogy több pogácsa is egyetlen nagyobb darabbá egyesül. Most is így történt. Mivel a szétválasztás fontos, a feleségem – a gyorsabb haladás érdekében – az első kezébe kerülő, erre alkalmas tárggyal (a konyha legnagyobb késével) állt neki szétfeszegetni az összefagyott péksüteményeket. Képzeljétek csak el: bal kezében pogácsa, jobb kezében konyhakés, mindeközben pedig még a gyereket is szemmel kellett tartania. Abban a pillanatban, amikor a feleségem megosztotta a figyelmét a gyerek és a konyhai teendők között, meg is történt a baj: a kés, bár sikeresen szétválasztotta az aktuális pogácsadarabokat, könnyedén tovább szaladt.
– Gyere gyorsan, elvágtam a kezem – kiáltott nekem pánikban.
Nagy a baj
Először azt hittem, csak egy kis ujjvágás. Bekötözzük és nem lesz semmi baj. Aztán láttam, hogy ennél többről van szó és kórházba kell mennünk. Mivel a gyerekeket nem hagyhattuk egyedül, hívtam egy mentőt a feleségemnek, és miután leadtam a nagymamának családunk legkisebb tagjait, utána rohantam. Mire odaértem, már zajlottak a vizsgálatok.
Én pedig – még mindig viszonylag nyugodtan – kint üldögéltem a váróteremben és próbáltam megtervezni a következő lépéseket. Amikor azonban kijöttek, az orvosnak nem voltak jó hírei: a kés több helyen is átvágta az a szalagokat és az idegeket. Azt is hozzátette, hogy ez egy olyan súlyos sérülés, amit abban a kórházban nem tudnak megoldani.
Nem hittem a fülemnek. Mint az őrült, elkezdtem telefonálgatni. Egészen egyszerűen hihetetlennek tűnt, hogy elküldenek minket. Sajnos az orvosnak igaza volt: néhány telefon után szembesültem vele, hogy egy ilyen műtéthez egy olyan vidéki kis kórházban, mint a miénk, tényleg nincsenek meg a megfelelő feltételek. Végül abban maradtunk, hogy átmegyünk a megyeszékhelyen működő kórházba: ott elvileg van kézsebész, és meg is tud birkózni a feladattal.
Szerencsére a feleségem kezét még aznap megműtötték, de az operáló orvos figyelmeztetett, hogy az ilyen műtétek után az esetek nyolcvan százalékában újabbakra lesz szükség, mert a szalagok hajlamosak letapadni. Remek kilátások. Amikor két kórházban töltött éjszaka után a feleségem hazajött, nagyon megkönnyebbültem, ugyanis nem volt könnyű dolgom egyedül a két gyerekkel. Sajnos azonban a dolgok még sokáig nem tértek vissza a régi kerékvágásba.
Hogyan oldódott meg a helyzet? Hogyan jött képbe a Prémium Egészségpénztár? Tartsatok velem a jövő héten is, és elmesélem!
