Pénzügyi tanácsadók többször kiszámolták már, hogy mennyibe kerül, ha valaki megbetegszik, de leginkább akkor szembesülünk vele, ha ez a mi családunkban is megtörténik.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján teljesen egyértelmű, hogy a dolgok nem feltétlenül rajtunk múlnak: van, hogy mindent megteszünk, mégis utolér minket a betegség. Ha elkerülni nem is tudjuk, ez nem jelenti azt, hogy nem tudunk felkészülni rá.
A gyerekek ugyanúgy közösségbe járnak, mint a szülők. Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk, valakinek mindig vigyáznia kell a gyerekeinkre. Köztudott, hogy a gyerekek imunrendszere nem olyan ellenálló, mint egy egészséges felnőtté. Mióta a Covid megjelent, azóta az óvodákban, bölcsödékben sokkal jobban aggódnak a felső légúti fertőzések miatt, mint korábban. Miért? Mert nem tudják megkülönböztetni a koronavírus okozta fertőzéstől. Magyarul, ha náthás a gyerek, már nem mehet közösségbe. Ha pedig beteg lesz, akkor valakinek otthon kell vele maradnia, ami pedig legalább az egyik szülő részéről táppénzt jelent. A táppénz pedig kevesebb fizetést. A kezeléshez ráadásul gyógyszereket is vásárolnunk kell, szóval pont akkor, amikor több pénzre lenne szükségünk, kevesebbet keresünk.
Mekkora táppénzre számíthatunk?
A gyermekápolási táppénz összege a szülő jövedelme alapján - ha a szülőnek van legalább 730 nap biztosításban töltött ideje - megállapított naptári napi alap hatvan százaléka. Ez az összeg ötven százalékra csökken, ha a szülő 730 napnál kevesebb biztosítási idővel rendelkezik. Ide tartozik a gyerek fekvőbeteg gyógyintézeti ellátásának időtartama is.
A táppénz maximálisan folyósítható naptári napi összege maximum a minimálbér kétszeresének harmincad része, ami 2022-ben legfeljebb napi bruttó (!) 13333 forint. A KSH szerinti átlagkeresettel számolva körülbelül harminc-negyvenezer forint bérkiesésre is számíthatunk hetente, nem is beszélve arról. hogy télen, amikor még a fűtésszámlával is számolnunk kell, gyakoribbak a légúti fertőzések.
Ha beteg a familia
A kisgyerekes családoknál sajnos gyakran előfordul, hogy a gyerekek néhány nap késéssel, de együtt kényszerülnek otthon maradni, mert ha folyik az orruk, valószínűleg már nem engedik be őket az óvodába vagy a bölcsödébe. Hogy mielőbb meggyógyulhassanak, igyekszünk minden szükséges gyógyszert megvásárolni nekik. Orrspray, lázcsillapító, köhögéscsillapító, gyulladáscsökkentő és minden más, amit a gyermekorvos felír. Mi gyermekenként nagyjából tízezer forintot költünk ilyenkor, és még így is előfordul, hogy nem egy, hanem két hétig kell otthon maradniuk.
Ilyenkor, és megelőzés szempontjából is fontos lehet, hogy gondoskodjunk a levegő párásításáról. Egy párásító készülék ára körülbelül tizenöt-húszezer forint. A gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket és munkabérkiesést összeszámolva pillanatok alatt egy százezer forint feletti, rendkívüli kiadásra kell számítanunk, ami a mai világban kész tragédia. Hogyan lehet erre felkészülni? Milyen trükkök vannak a prémiumosok tarsolyában? A következő bejegyzésemből kiderül!