Bár sok minden változott az elmúlt hetekben Magyarországon, egyelőre úgy tűnik, hogy az állam továbbra is ösztönözni fogja az öngondoskodást, és a megtakarításokhoz kapcsolódó adókedvezmények is megmaradnak. A Prémium Egészségpénztárba befizetett megtakarítások után továbbra is jár a húsz százalék adókedvezmény, amit az adóbevallás elkészítése után vissza lehet igényelni az egészségpénztári számlára.
Nem árt szemfülesnek lenni
Két gyerekkel a családban azt gondoltuk, hogy – a gyermekeket nevelő szülők adóvisszatérítésének hála – a teljes SZJA-t vissza fogjuk kapni, ezért tavaly nem tettünk nagyobb összeget az egészségpénztári számlánkra, csak annyit, amennyit a csodakártyás vásárlásokkal számoltak el. A védőnői vizsgálat során kiderült, hogy a kisfiunk látása nem tökéletes, ezért szemészeti vizsgálatot javasoltak. Szerettük volna minél előbb egy jól felszerelt rendelőbe, egy jóhírű szemészhez elvinni, gyermekorvosunk pedig egy szegedi magánrendelőbe irányított minket.
Eszembe jutott, hogy megnézem, hátha szerződött partnere a Prémiumnak ez a rendelő, és mázlim volt: a mobilapplikációban megtaláltam a pontos címet, emellett az is kiderült, hogy kártyaelfogadó hely, tehát akár egészségkártyával is tudok fizetni. Ért még egy kellemes meglepetés: a szülők adókedvezményén túl még mindig maradt visszaigényelhető adónk, amit a NAV automatikusan vissza is utalt az egészségpénztári számlánkra, mivel a korábbi években már kértük, hogy a pénztári megtakarítások (nyugdíjpénztár, egészségpénztár) után járó húsz százalékos visszatérítést az egészségpénztárban szeretnénk felhasználni. Nem volt rossz érzés, amikor a vizsgálat előtt kiderült, hogy közel örvenezer forint érkezett a NAV-tól az egészségszámlánkra. 🙂
Szemvizsgálat adóvisszatérítésből
A magánszemészetre érkezve az orvos nagy rutinnal vette rá a kisfiam, hogy együttműködjön vele a vizsgálat során. Hamar ki is derült, hogy mi a baj. A gyerekeknek még nem tökéletes a látásuk, folyamatosan fejlődik. A mi esetünkben a két szem fejlődése nem egyforma, ez okozza a látásproblémát. Amíg nem kell iskolába mennie, ez nem baj, mert ha sok időt tölt a szabadban, még behozhatja a másik szeme a lemaradást, de ha iskolába fog járni, és addig nem javul a látása, akkor szemüvegre is szüksége lesz, mert anélkül lemaradhat a tanulásban. A vizsgálat ugyan nem volt ingyenes, de gyakorlatilag nem kellett fizetnünk, mert a Prémium egészségkártyáját bankkártyaként használtuk, így a NAV által odajuttatott adóvisszatérítés fedezte a költségeket.
Sajnos már az én szemüvegem sem tökéletes, ezért nekem is újat kellett vennem. Természetesen ezt is elszámolhattuk az egészségkártya terhére. Mivel a szemüvegek nem olcsók, ezért különösen fontos, hogy az árukból visszaigényeljük a húsz százalékos adókedvezményt. Ne feledjétek, hogy ehhez viszont nem elég a számlát beküldeni, hanem egy orvosi szakvéleményre is szükségetek lesz!
A kalandunk tehát jól végződött: a Prémium partnereként a szemészet mindent elintézett helyettünk, a számlát és a szakorvosi javaslatot is megküldte a pénztárnak. Nekünk csak annyi dolgunk volt, hogy használjuk a csodakártyát.