A kisfiunk nemrég rosszat csinált. Eldugta slusszkulcsot, amit a mai napig nem találtunk meg. Hogy mihez kezdtünk a helyzettel? Mindjárt kiderül!
Nehéz egy kisgyereknek elmagyarázni, mi számít huncutságnak, és mi az, ami már komoly dolog, és következményei vannak. Nem volt könnyű dolgunk, de megléptük: se TV, se mese, se apróságok a boltból. Aztán lassan közeledett a névnapja, és mivel mostanában csak nagyon keveset tudunk együtt lenni, mindenképpen szerettem volna a fentiek ellenére mégis meglepni valamivel. Nagyon szeret építeni, szereti a szuperhősöket is, ezért arra gondoltam, mi lenne, ha olyan ajándékot választanék, amiben mindkettő benne van. Végül egy Legó pókember-robotra esett a választás. Mivel mostanában nem töltöttünk együtt annyi időt, amennyit szerettem volna, arra gondoltam, milyen klassz lenne, ha együtt építenénk meg.
Az ötlet bejött. Már az is hihetetlenül boldoggá tette, hogy egyáltalán kap ajándékot.
– Kapok ajándékot? Kapok ajándékot? Kapok ajándékot! ? – kérdezte először hitetlenkedve, majd mondta boldogan, nevetve. Nem győzött hálálkodni, annyira boldog volt. Egész este együtt játszottunk, neki akkor ez volt a legnagyobb ajándék.
Higgyünk a csodákban!
Mostanában vannak nehezebb pillanatok az életünkben, de ajándékból nekünk felnőtteknek is jutott egy kicsi. Mi sem gondoltuk volna, hogy Klári legutóbbi konyhai balesete után újra rendesen tudja majd használni majd a kezét. Amputáció vagy végleges kimerevítés - ezeket a lehetőségeket kínálta fel az orvos a szakrendelésen. Megműtötték, és bár a műtét sikerült, az ujját továbbra sem tudta mozgatni. Nem örültünk.
Nekünk akkor egy apró csoda volt, amit a szolidaritási alap lehetővé tett: a feleségem kezét később újra megműtötték egy magánklinikán. Hosszas utánajárás után végül megtaláltuk a megfelelő orvost, aki nem csak hogy másodszor is megműtötte a kérdéses végtagot, hanem annyira jó munkát végzett, hogy mozog is! Ami a legjobb, hogy mindez nem került százezrekbe, csak abba a jelképes összegbe, amit háromszázezer pénztártaggal együtt minden hónapban mi is befizetünk a Védőhálóba.
Egészségügyi dolgozóként tudom, hogy milyen nehéz szűkös anyagi forrásokból kórházakat fenntartani, embereket gyógyítani. A jó szándék sokszor nem elég. Azt hiszem, az életben az egyik legnagyobb kincs az egészség. A betegség sajnos nem csak a felnőtteket érheti el. Mentősként a legnehezebb feladat, amitől mind tartunk, amikor gyerekekhez kell kivonulni. És ha arra gondolok, hogy Klárinak milyen öröm volt a gyógyulás, eszembe jutnak a beteg gyerekek és a saját fiam, amikor boldogan mondta: kapok ajándékot. Minden nap eszembe jut, hogy azok a gyerekek, akik kórházban vannak, akik betegek, vajon kapnak ajándékot? Mi lenne számukra a legnagyobb ajándék?
Ha tehetném, én gyógyulást adnék, vagy esélyt a gyógyulásra, egy boldogabb életre. Ehhez egyedül kevés vagyok? Lehet. De nem vagyok egyedül, mert ott van még velem háromszázezer társam, akik tudják, milyen nagy kincs az egészség, és tudják, mekkora erő az összefogás. Ha mindannyian csak egy kicsit teszünk a kosárba, háromszázezer segítő kéz megannyi apróságnak hozhatja el még a boldogságot, a gyógyulást, a csodát.
