Szinte minden bejegyzésemben szót ejtek a prevencióról, és arról, hogy mennyire fontosnak tartom. Többek között ezért fizetek a Pajzsért. A szolgáltatás egyik előnye, hogy egy év elteltével jogosulttá válunk a szűrésre, úgyhogy amikor 2021 novemberében eljött az idő, tűkön ülve vártam az ellátásszervező hívását. Bár a biztosítónak egy éve van arra, hogy megszervezze a szűrést, a Covid-járvány miatt bizony a magánellátásban is túlterhelt a rendszer, ezért a várva várt hívás csak májusban érkezett. Először június 30-ra egyeztettük az időpontot, aztán kiderült, hogy egy fontos munkahelyi tréning utolsó napjával ütközik, ezért felhívtam a Prémium partnercégét, a Swiss Medicalt (náluk kerül sor a vizsgálatokra) és kértem a dátum módosítását. Minden probléma nélkül megoldották. Pipa. Pedig egyébként nehezített pálya volt, mert a húgommal együtt – aki szintén előfizetője ennek a csomagnak - mentünk, és azt szerettük volna, ha mindenhol egymás után következünk. De nem volt gond.
Hogyan néz ki egy székletminta teszt?
A vizsgálatokat megelőzően postán kaptunk egy székletmintavételi csomagot. Kényes téma, a szemérmesek nyugodtan ugorjanak néhány bekezdést. 🙂 Szóval annak ellenére, hogy a borítékban egy rövid tájékoztató is volt arról, hogy hogyan kell ezt pontosan csinálni, elég sok kérdés merült fel bennünk a procedúrával kapcsolatban. Egyikünk sem egészségügyi dolgozó, és a családban sem volt senki, aki segíteni tudott volna, ezért fontosnak tartom leírni a tapasztalatokat, hátha segítek másoknak.Emlékeztek még a régi, repi gyufákra, amit a hotelekben adtak? Nem? Segítek! Pici boríték, benne a gyufák egy sávban felragasztva. Nos, ez a székletminta készlet gyakorlatilag ugyanígy nézett ki, azzal a különbséggel, hogy a kinyitást követően két kör alakú nyílást is találtunk, amibe a mintául szolgáló székletet kellett tenni. Az ember lánya elborzad még a gondolatra is, de ha már van egy ilyen szűrési lehetőség, akkor nem szabad kihagyni.
Használati utasítás kezdőknek
Nem gondoltuk, hogy egy mintavétel így kifog rajtunk, de bármennyire is egyszerűnek tűnik, néhány kérdés azért felmerült bennünk a művelettel kapcsolatban.
Mennyi a „szavatossági” ideje egy ilyen mintának?
Hol kell tárolni?
Ha mindenkinek angol WC-je van, akkor hogyan lehet így normálisan mintát venni?
Valószínűleg az egészségközpontot is fel lehetett volna hívni ezekkel a kérdésekkel, de szerencsére az egyik barátnőm párja egészségügyi dolgozó volt, így ki tudtunk kerülni egy valószínűleg roppant kínos beszélgetést, mert ő mindenre tudta a választ. A legfontosabb információ az volt, hogy ez egy gyorsteszt. Gyakorlatilag abban a pillanatban megvan az eredmény, amikor rákenjük a mintát, tehát teljesen mindegy, hogy egy héttel vagy egy nappal a kiértékelés előtt végezzük el a tesztet, mivel az eredmény nem múlik el. Nem szükséges hűtőben tartani, elég betenni egy nejlon tasakba, és a polcra tenni addig, amíg leadjuk a labornak.
Az utolsó kérdéssel kapcsolatban pedig talán az a legegyszerűbb mintaadási módszer, hogy fogni kell egy kiürült, elmosott jégkrémes dobozt (vagy bármilyen kisebb dobozt, fontos, hogy tiszta legyen) és abba produkálni a székletet. Onnan már minden megy a maga útján: a csomaghoz tartozó fapálcikával a produktum két különböző helyéről kell mintát venni, majd célszerű a dobozt egy hermetikusan lezárt zacsiba pakolni, és kidobni a szemétbe. Nem mondom, hogy gusztusos művelet, de kétévente egyszer ki lehet bírni a cél érdekében. 😉
Mi történt ezután? Milyen vizsgálatokon vettünk részt? A legközelebbi bejegyzésemből megtudhatjátok!