Édesanyám hívott fel nagy boldogan a minap, hogy gyógytornásznál járt, és olyan gyakorlatokat tanítottak, amiket otthon is el tud végezni, csak kellene hozzá egy gimnasztikai labda. Mire jó egy ilyen labda? Rá lehet ülni, hasalni, feküdni, és klassz gerinctámogató vagy akár -erősítő gyakorlatokat is lehet végezni a segítségével, akár otthon is. Mondtam hát az anyukámnak, hogy sétáljon be egy gyógyászati segédeszköz boltba, és vegyen egy magasságához megfelelő méretű labdát a csodakártyájával. Aztán eszembe jutott valami. Emlékeztem, hogy a Prémiumnak van egy webshopja, ahol akár az interneten is fizethetek az EP kártyámmal, és ez jóval kényelmesebb, kedvezőbb árú vásárlás lehet, mint a bolti.
Fel is kerestem rögtön az oldalt! Magam is elcsodálkoztam, mennyi hasznos dolgot lehet itt vásárolni. Ráadásul egy kis zöld EP felirat segít abban, hogy mi az, amit csodakártyával ki tudunk fizetni.
Minden szinten szinte minden
Elsőként a labdát tettem be a kosaramba, és mivel a gyógytornász a labda mellett az ékpárnát is javasolta az édesanyámnak, abból is vettem egyet. Ti tudjátok, mire jó az ékpárna? Használatával íróasztalnál vagy az autóban támogatod vele a megfelelő ülési pozíciót, hogy se a hátad, se a lábaid ne legyenek túlterhelve. A fentiek mellett számos sporteszköz van még itt, érdemes körülnézni! Én személy szerint rengeteg olyan dolgot találtam, amire eddig nem is gondoltam. Ha valaki például az alvása minőségén szeretne javítani, akkor hajrá! Gyógymatracok, matracvédők, gyerek és felnőtt ágyneműk tömkelegét kínálja az oldal, szinte kivétel nélkül EP matricával. De ha csak párnát vagy paplant szeretnénk vásárolni, arra is van lehetőség.Kismamák előnyben
Korábban már volt róla szó, hogy pici babával hogyan maxoljuk ki az EP adta lehetőségeket. Képzeljétek! Ezen az oldalon külön kategória van a baba- és gyermekápolásban szükséges termékeknek: van itt orrszívó porszívótól, babamérlegtől mellszívón át légtisztító berendezésig minden amire egy csecsemőnek szüksége lehet. Vannak figurás lázmérők is, hátha a kicsik jobban hagyják magukat, ha egy majommal méritek meg a lázukat. 😊 A kismamák mellett a kispapáknak is jól jöhetnek a Batz gyógycipők, papucsok, szandálok, amiket szintén megtalálhattok az oldalon. Kifejezetten a felnőttek igényeit kielégítendő, különféle elektrostimulátort is kínál a weboldal: találhattok gyógyászati célú készülékeket vagy edzésre használhatóakat is. De találtam az oldalon denevérpadot is, csak sokkal szebb néven: gerincnyújtó gravitációs pad, ami egy fantasztikus találmány, sok gerincproblémát és fájdalmat lehet vele orvosolni. Ez azonban már egy komolyabb beruházás, de nézzük a jó oldalát! Így az adóvisszatérítés is nagyobb összegű lesz.Minden, mi szem szájnak ingere
A téli-tavaszi hónapok nagy jolly jokere lehet az infralámpa, de az inhalátorok és sóterápiás készülékek is, amik az asztmás vagy kruppos betegek szenvedéseit enyhíthetik. Jó szívvel ajánlom még az otthon használható ultrahang készüléket, amelynek nőtársaim bizonyára nagyon örülnek majd, hiszen ennek köszönhetően nem feltétlenül kell mjd súlyos tízezreket hagyni minden alkalommal a kozmetikusnál, ha azt szeretnénk, hogy bőrünk visszanyerje fiatalos állapotát.A végére hagytam a legjobbat: akár Garmin márkájú okosórát is vehetünk a csodakártyánkkal! Vagy ha picit kedvezőbb árú órát szeretnénk akkor a Polar legtöbb verzióját is megvásárolhatjuk EP számlára.