A gyerekek és a Prémium

Hogyan használjuk fel az egészségpénztári szolgáltatásokat a gyerekeink egészségének megőrzése érdekében? Mutatom!


Sok szó esett már arról, hogy a felnőtt korosztály hogyan tudja kihasználni a Prémium nyújtotta előnyöket. Most azonban kifejezetten a szülőknek szedtem össze néhány olyan egészségpénztári szolgáltatást, amiket a gyerekek által tudnak kihasználni.

Kössünk nekik egészségbiztosítást

A Védőháló biztosítást egy éves kortól lehet megkötni havi 185 forintért. Ha ne adj’ Isten vérvételre, ultrahangra, CT-re, MRI-re vagy röntgenre van szüksége a gyereknek, akkor nem kell az állami intézményben hosszú hónapokat várni az időpontra, hanem a biztosítás terhére el lehet menni magánellátásban elvégeztetni a kiírt vizsgálatokat. Sőt, ha úgy adjuk le az igénylést, akkor az Ellátásszervező néhány napon belül meg is szervezi a vizsgálatot.
Sajnos előfordul, hogy egy gyereknél diagnosztizálnak valamilyen súlyos betegséget. A Védőháló 23 kritikus betegség esetén nyújt segítséget. Ezek közül (laikusként nézve a listát) legalább 7-8 betegség akár gyermekkorban is előfordulhat. Ilyenkor nagy segítség lehet a szülőknek az egymillió forintos keret, amiből finanszírozni tudják a költségeket.

Vásároljunk csodakártyával a drogériákban

Az egészséges kisbabák is igen komoly költséget tudnak generálni, főleg amíg nem lesznek szobatiszták. A pelenka, popsitörlő, babaápolási termékek, tápszerek, vitaminok mind-mind elszámolhatók az egészségpénztári számla terhére, sőt néhány drogériában (pl. DM, Rossmann) már csodakártyával is fizethetünk, így a számlákkal sem kell foglalkoznunk. A fent említett drogériákban az EP kártyával fizethető cikkeket külön jelölik az árcédulákon, ezzel is segítve a tudatos vásárlókat. Érdemes végignézni a mindennapokban rendszeresen használt fogkrémek kínálatát is, mert van olyan márka, amit EP kártyával olcsóbban tudunk megvenni. Ha serdülő lányunk van, akkor az egészségügyi betétekért, tamponokért vagy menstruációs bugyikért is fizethetünk csodakártyával. Sőt, a mosható betétek közül is van olyan, amit el lehet számolni.

Kérjünk számlát a fogorvosi kezeléseken

Az olyan, szájhigiénével kapcsolatos kezeléseket, mint például a fogkőleszedés ugyanúgy el lehet számolni, mint például a gyermekkorban ajánlott barázdazárást. Akinek nem lenne ismerős ez a kifejezés, elárulom, hogy ezzel az eljárással a csontfogak korai szuvasodását akadályozzák meg. Ezek után nem meglepő, hogy a fogszabályzás összes költsége is elszámolható. A fogszabályozás egyébként már rég nem csak a gyerekeket érinti, hiszen egyre több felnőtt dönt manapság amellett, hogy rendre igazíttatja a fogait: természetesen a Prémium a felnőttek fogszabályozását is támogatja.

Hőmérő EP kártyára

A gyógyászati segédeszközboltban is jól jöhet az egészségpénztári tagság. A különböző elektronikai műszerek is elszámolhatók: légzésfigyelő, hőmérő, párologtató, Bioptron lámpa. Az ide vonatkozó szabályokról részletesen itt olvashatnak.
A szemüveg, kontaktlencse (és a hozzá kapcsolódó termékek, például a tisztítófolyadék) is elszámolhatók, ez pedig elég nagy költségtakarékosságot jelent a családnak akár éves szinten is.