Adakozni sokféleképpen lehet. Talán sokan azt gondolják, hogy csak azoknak kell jótékonykodni, akik tehetősek. Pedig az adakozás szerintem egyáltalán nem pénz kérdése.
Ezerféleképpen adakozhatunk. Például az időnkkel. Menjünk el karácsony környékén (vagy bármikor máskor) egy idősotthonba, és beszélgessünk azokkal az idős emberekkel, akiknek nincsenek hozzátartozóik. Nekik a legnagyobb ajándék az, ha valaki meghallgatja őket.
Vagy adományozzunk vért! Tizenkettedikes gimnazista voltam, amikor lehetőségem volt kipróbálni, milyen az, amikor valaki vért ad. A helyi véradóközpont és az iskolánk együttműködésének köszönhetően mindenki, aki elmúlt tizennyolc éves, élhetett ezzel a lehetőséggel. Sokan azóta is rendszeres véradók vagyunk. Kevés felemelőbb pillanatot tudok annál, mint amikor megérkezik az SMS a vérellátó szolgálattól, hogy a véremet kiszállították egy kórházba. Hiszen ez azt jelenti, hogy segítettem egy (vagy akár három!) rászorulón, és még az is lehet, hogy az életét mentettem meg!
Sajnos vért adni nem lehet minden nap, ezért örülök, hogy rátaláltam a Bodor Tibor Kulturális Egyesületre, ahol a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének hangoskönyvtárát gyarapítjuk önkéntes felolvasásainkkal. Számomra óriási öröm, amikor egy-egy látássérült hallgató leírja, hogy mennyire tetszett neki a könyv az én felolvasásomban. Ez számomra megint egy olyan adakozás, amiből én talán többet kapok, mint az adományozott: élmény maga az olvasás, és ajándék a visszacsatolás.
A közösségi oldalakon is vannak remek adományozási lehetőségek: bizonyos aukciós csoportokban eladóként a befolyt összeget felajánlhatom egy alapítványnak, vagy vásárlóként licitálhatok az általuk felajánlott tárgyakra. Mindenkinek lehet olyan tárgya, ruhája, könyve amire már nincs szüksége, vagy amihez szép és felejthetetlen emlékek kötik. Nem kell nagy dolgokra gondolni: a rég elhunyt nagymama szakácskönyve, egy gyerekkori játék, egy saját készítésű babaház, egy menyasszonyi ruha... Ezekben a csoportokban minden felértékelődik, aminek eszmei értéke van. A cél mindig nemes, a legnemesebb! Beteg gyerekek gyógyulását, rehabilitációját is támogathatjuk az eladásokból származó bevételekkel.
Az adakozás bámulatos dolog, hiszen mindenki nyer vele. A régi mondás is úgy tartja: jobb adni, mint kapni. Ebben az esetben különösen jó érzéssel tölti el az embert az adás, hiszen tudja, hogy olyanokon segít, akik a legjobban rászorulnak.
Ha valaki pénzt is tud áldozni jótékony célra, akkor támogasson például fejlesztő központokat, gyermekkórházakat vagy idősotthonokat! A részükre vett különböző tárgyakat, eszközöket a Prémium webshopjából is meg lehet rendelni, így a felajánlott összeg húsz százalékát vissza lehet igényelni a következő évi adóbevallásnál.
A Prémium is minden évben kitalál valamit, hogy támogassa a rászorulókat. Volt olyan, hogy a kártyás befizetésnél meg lehetett nevezni egy bizonyos összeget, amit a befizetésből a támogatott alapítvány részére utalt az egészségpénztár. Kíváncsian várom, hogy idén kit és hogyan fognak támogatni. Rám számíthatnak!