Nemrég részt vettünk egy olyan szűrővizsgálaton, ami alapesetben nagyjából 150-200 ezer forintba kerül. Hogy mi mennyit fizettünk érte? A Pajzsnak hála mindössze havi 2200 forintot.
Ráadásul sürgős esetben 24 hónap díját előre fizetve (ami még mindig csak 48000 forint) a szolgáltatás azonnal hozzáférhető.
A Pajzs sokkal több, mint egy egyszerű menedzserszűrésre használható szolgáltatás. Ott van benne például a 24 órás egészségügyi call center, ahol szakemberek válaszolnak az egészségeddel kapcsolatos kérdéseidre, és még a sürgősségi otthoni magánellátásban is segítenek! Vagy ott van még az orvosi másodvélemény szolgáltatás, ahol vezető magyar szakemberekkel konzultálhatsz a már diagnosztizált betegségedről, és ha a szűrővizsgálaton derülne ki valami, még gyógyszertámogatásban is részesülhetsz.
Jó helyen, jó időben
Mivel a lakóhelyünkön nem volt lehetőség a szűrővizsgálatok elvégzésére, ezért két hozzánk közeli városban kaptunk konzultációs időpontokat. A szervezők még arra is figyeltek, hogy egyszerre tudjunk elmenni rájuk, a páromnak ráadásul még nőgyógyászati vizsgálatot is felajánlottak.
Sajnos nekünk a munkánk miatt elég szoros az időbeosztásunk, és hogy hamarabb sorra kerüljünk, inkább külön időpontokat foglaltunk. Labor és ultrahang vizsgálat volt az első napi program. Az intézetet könnyen megtaláltuk. Volt saját parkolója, ami, ha autóval közlekedsz, nem utolsó szempont. 🙂 Belül tiszta volt és rendezett, a nővérek és az orvos kedvesek voltak. A laborra és az ultrahangra is éhgyomorral kellett érkezni, de amint végeztem a laborvizsgálattal, felkisértek az ultrahangra is. Bár a két vizsgálat között eltelt volna kis idő a beosztás miatt, itt sem kellett várnunk, mert mint utólag megtudtuk, mindig szokott lenni üresedés. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy vannak, akik nem vesznek részt az összes vizsgálaton. Ezt nem értettük. Talán attól félnek, hogy valami kiderül? Mi úgy voltunk vele, hogy inkább most derüljön ki, ha baj van, mint később, amikor már tüneteket is okoz egy megbúvó betegség. Szerencsére az ultrahangon a vizsgáló orvos megnyugtatott minket, hogy nem talált semmi rendelleneset. A komplex belgyógyászati vizsgálatra még várni kell egy kicsit, oda azután megyünk, hogy meglesznek a laboreredmények is.
Minden testreszabott!
A kivizsgálás végén összeállítanak egy egyéni egészségtervet, egy életvezetési tanácsokat tartalmazó dokumentációt. Szükség esetén terheléses EKG vizsgálatra, és szívultrahangra is elküldenek, ennek a költségét is a biztosítás állja.
Mi mindketten dolgozunk, és a gyerekeink programja mellett nehéz összehozni egy ilyen komplex kivizsgálást, de örültünk a lehetőségnek, mert mindannyiunk számára fontos, hogy ebben a rohanó világban is megőrizzük az egészségünket. Folytatjuk, és kíváncsian várjuk az eredményeket.