Azon vállalatoknak ajánljuk, akik a hagyományos egészségbiztosításokra keresnek alternatívát. Az előnyünk ezekhez képest, hogy a biztosítók által nem fedezett vagy abból kizárt szolgáltatásokra is megoldást kínálunk, hiszen ezek nagy része is elszámolható pénztárunkon keresztül (pl. fogászat, szemüvegvásárlás).
Pénztárunkon keresztül Magyarország összes magánegészségügyi szolgáltatójának valamennyi szűrőcsomagja elérhető, méghozzá a kedvező, 33,04% adózás mellett! Bármely szűrés után, amennyiben közvetlenül a szolgáltatónál vásároljátok meg, munkabérként kell adóznotok! így amellett, hogy velünk jelentős megtakarítást érhettek el (akár már meglévő szűrőcsomagjaitok átkötésével) nem szükséges egyetlen szolgáltató meghatározott terméke mellett elköteleznetek magatokat, nálunk szabadon választhattok valamennyi kínálatából!
Emellett természetesen elérhető számotokra a pénztárunk által összeállított Pajzs szűrés is, mely kedvező költsége miatt népszerű tagjaink körében.
Biztonság csomag I.
egészségbiztosítások
Járóbeteg ellátást tartalmaz magánegészségügyi intézményekben valamennyi orvosszakmában.
Emellett a biztosítással nem fedezett eseményekre is megoldást nyújt a pénztár, hiszen ezek költségének nagy része elszámolható pénztárunkon keresztül (pl. fogászat, szemüvegvásárlás …)
Havi díja: az alap csomag 7499 Ft/hó, a deluxe csomag 8999 Ft/hó munkavállalónként
A UiBox véglegesen törlésre fog kerülni! Biztosan folytatja?
Biztonság csomag II.
szűrőcsomagok
A vállalatotoknak lehetősége van bármely magyarországi magánegészségügyi szolgáltatóval megállapodni és a kínálatában megtalálható összes (vagy akár a számotokra egyedileg összeállított) csomagot választani.
Amennyiben megtaláltátok a számotokra szimpatikus szolgáltatót és kiválasztottátok a megfelelő csomagot nincs más teendőtök, mint jelezni számunkra a corporate@premium.hu e-mailcímen.
Mi intézzük a többit, Ti pedig élvezhetitek a 33,04%-os adóelőnyt! (A szolgáltató részére semmifajta hátránnyal nem jár a konstrukció, sőt a dolgozóitok egészségpénztári tagsága miatt előnyös is számára!)
1. Válaszd ki a számodra megfelelő szolgáltatót és döntsd el, hogy melyik csomagját választod (ez teljesen rátok van bízva, az árban is ti állapodhattok meg).
2. Jelezd részünkre (corporate@premium.hu), hogy kivel és miben egyeztetek meg, kérve, hogy a szolgáltatást a pénztáron keresztül kívánjátok igénybe venni.
3. Mi felvesszük a kapcsolatot az adott szolgáltatóval és – amennyiben még nincs vele ilyen irányú együttműködésünk – leszerződünk vele és tájékoztatunk róla titeket.
4. Közben kötni fogunk veletek egy un. célzott szolgáltatási szerződést, melyben feltüntetjük az adott szolgáltatót és a kiválasztott szűrőcsomagot.
5. Ezután (bár ez a folyamat bármely pontján megtörténhet) nincs más dolgotok, minthogy a kollégáitok lépjenek be az egészségpénztárba (önállóan, online felületen, 4 egyszerű lépésben) ….
6. …. a vállalat pedig utalja be hozzánk a megfelelő summa összeget (a pénztár működési költségével kiegészítve).
A szolgáltatás innentől kezdve úgy működik, mintha közvetlenül a magánegészségügyi szolgáltatóval kötöttek volna szerződést!
Milyen szűrőcsomagot választhatsz?
Bármilyet!
Törlés megerősítése
A UiBox véglegesen törlésre fog kerülni! Biztosan folytatja?
A fenti termékek házhoz szállításának költségei is elszámolhatóak az egészségpénztári számla terhére.
Az elszámolás feltételei:
Szerződéskötés: nem szükséges
Orvosi javaslat: nem szükséges
A számla vevő rubrikája: pénztártag (vagy közeli hozzátartozó) neve, címe, tagi azonosítója
Patikában kapható, de NEM elszámolható termékek:
Kozmetikai készítmények
Dezodor, szőrtelenítő, borotválkozó szerek
Cookie beállítások
A Prémium Egészségpénztár a honlapon cookie-kat használ. Amennyiben hozzájárul használatukhoz, ezek segítségével mérjük és elemezzük a honlap használatát. További információ a cookie-kal kapcsolatos nyilatkozatban.
Cookie tájékoztató
Cookie alapelvek
A cookie-k (sütik) olyan kis méretű, szöveges adatfájlok, amelyek a böngészője által az Ön eszközén (számítógép, tablet, okostelefon stb.) kerülnek tárolásra. Ezek segítségével a weboldal megjegyzi az Ön beállításait, és információt gyűjt a weboldal használatáról.
A cookie-k és egyéb hasonló technológiák (pl. pixelek és szerveroldali mérési megoldások) egyedi azonosítókat tartalmazhatnak, amelyek bizonyos esetekben személyes adatnak minősülnek.
Ezen technológiák alkalmazásával információkat gyűjthetünk a weboldal használatáról, valamint marketing és elemzési célból adatokat továbbíthatunk harmadik felek részére.
Cookie-k kezelése és hozzájárulás
A weboldal első látogatásakor megjelenő cookie banner segítségével Ön kiválaszthatja, hogy mely cookie-k használatához járul hozzá.
A weboldal működéséhez nem feltétlenül szükséges statisztikai és marketing célú cookie-k és egyéb technológiák kizárólag az Ön előzetes, önkéntes hozzájárulása alapján kerülnek aktiválásra.
Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.
A cookie-k típusai és célja
Az alap (szükséges) cookie-k biztosítják a weboldal megfelelő működését, például a navigációt és a biztonságos hozzáférést. Ezek a sütik nem kapcsolhatók ki.
A statisztikai cookie-k segítségével anonim vagy aggregált módon elemezzük, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Ehhez a Google Analytics szolgáltatást használjuk.
A statisztikai célú adatgyűjtés kizárólag az Ön hozzájárulása esetén történik.
A marketing célú cookie-k és technológiák lehetővé teszik számunkra, hogy nyomon kövessük a felhasználók weboldalon végzett tevékenységét, és ennek alapján releváns, személyre szabott hirdetéseket jelenítsünk meg különböző platformokon.
Ezen adatkezelés során a felhasználói viselkedés elemzése és profilalkotás is történhet annak érdekében, hogy a hirdetések jobban igazodjanak az Ön érdeklődéséhez.
Meta (Facebook) és egyéb harmadik felek használata
Weboldalunk harmadik fél szolgáltatásait is igénybe veszi, különösen a Meta Platforms Ireland Ltd. (Facebook) és a Google Ireland Ltd. szolgáltatásait.
A Meta szolgáltatásai közé tartozik a Facebook Pixel és a Conversions API, amelyek segítségével mérjük a weboldalon végzett műveleteket, és ezek alapján optimalizáljuk hirdetéseinket.
Az adatgyűjtés történhet cookie-k segítségével, illetve szerveroldali technológiával is, amely cookie-k nélkül is képes adatokat továbbítani.
A marketing célú adatkezelések kizárólag az Ön előzetes hozzájárulása alapján történnek.
Harmadik felek adatkezelése
Az adatokat az alábbi szolgáltatók részére továbbíthatjuk:
Meta Platforms Ireland Ltd.
Google Ireland Ltd.
Ezen szolgáltatók bizonyos esetekben önálló adatkezelőként járhatnak el.
Cookie-k kezelése és törlése
A cookie-k kezelésére és törlésére böngészője beállításaiban van lehetőség. A különböző böngészők eltérő módon biztosítják ezen beállítások elérését, ezért javasoljuk a böngésző súgójának használatát.
Összefoglalás
Amennyiben Ön nem járul hozzá a statisztikai vagy marketing célú cookie-k használatához, ezek a technológiák, beleértve a Meta Pixel és Conversions API működését, nem kerülnek aktiválásra.
Adatvédelmi beállítások
Weboldalunkon harmadik fél által elhelyezett cookie-k, melyek lehetővé teszik számunkra a látogatások és a forgalom mérését. Segítségükkel meg tudjuk állapítani, melyek a legnépszerűbb oldalaink és elemezni a látogatóink viselkedését.
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
A marketing cookie-kat a látogatók nyomon követésére használják a weboldalakon keresztül. A cél az, hogy az egyes felhasználók számára releváns és vonzó hirdetéseket jeleníthessünk meg.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Figyelmeztetés
Ön egy új ablakra navigált, visszalépéshez kérjük nyomja meg az escape vagy a mégsem gombot.